Ha még semmi ötleted nincs, mivel lepd meg a barátaid vagy a családtagjait, akkor itt van néhány szuper könyv, aminek garantáltan örülni fognak!

Filep Kata: Nagy csokoládé könyv

A csokoládé csoda, örök kedvenc, sokan vagyunk a megszállottjai. Néha egyetlen kocka is elég belőle a boldogsághoz. Könyvünkben arra vállalkozunk, hogy bemutassuk a kakaó kalandos útját az ültetvényektől a csokoládékészítő műhelyekig, az ősi maja kultúrától a spanyol hódítókon át napjainkig.

nagy-csokolade-konyvUtánajártunk, hogyan tevődött át a mai termelés jelentős része az amerikai kontinensről Afrikába, és hogyan változott az idők során az egykor kizárólag italként ismert csokoládé, amely mára számtalan formában és textúrában elérhető.

Szeretnénk bebizonyítani azt is, hogy otthon sem ördöngösség nekifogni a csokoládékészítésnek, ezért a vállalkozó kedvűeknek ehhez is segítséget nyújtunk, legyen szó csokoládétemperálásról, házi bonbonkészítésről, vagy éppen csokoládédíszítésről. Igyekeztünk egyszerű és ötletes, valamint rafinált és ínyenc recepteket is bemutatni.

Lehetünk kíváncsiak és kísérletezők, vagy épp a klasszikus vonal kedvelői – a kötetben biztosan megtaláljuk a nekünk való csokoládés receptet.

Lakatos Levente: A pillangók ébredése

Elsöprő érzelmek, lebonthatatlan korlátok, piszkos politikai játszmák és vad szenvedély – Lakatos Levente új regényében folytatódik Liza és Igor izgalmakkal, tiltással és erotikával teli kapcsolata, amelyben a középpontba a testiség helyett kezdenek beszivárogni az érzelmek, hogy mindent összezavarjanak… A kétszeres Aranykönyv-díjas szerző megírta eddigi legérettebb könyvét, amely bőven túlmutat az erotikus regény kategórián.

A pillangók ébredése a tavasz egyik legnagyobb könyvsikerének folytatása. A tiltás gyönyörének főszereplői, Liza és Igor olvasóik ezreit bilincselték le, a könyv hetekig vezette a sikerlistákat, a szerző pedig az Ünnepi Könyvhéten dedikálásával megbénította a Vörösmarty tér forgalmát. A Szigor-trilógia várva várt második kötete megérkezett, november végétől kapható a könyvesboltokban. A szerző elárulta, a főszereplők élete attól, hogy egy ideig nem találkoztak egymással, nem lett egyszerűbb, és egy forró éjszakán újra összesodródnak valahol a görög tengerparton. A szenvedély fellángol közöttük, de már nem csupán a testiség köti össze őket, hanem komollyá váló érzelmek is, amelyen alaposan összekuszálják a szálakat.

lakatosl_szigor2_300_20161028“A pillangók ébredése az eddigi legérettebb és legromantikusabb regényem. A szereplői érett, tapasztalt felnőtt emberek, a történetet pedig ezúttal nem „hígítottam” külön szállal, például krimivel, mint korábban a könyveimben, az érzelmes részekre fókuszáltam, és bízom benne, hogy az olvasóknak tetszik majd a változás. A könyv megírása előtt egyébként terepszemlére utaztam Rodoszra, hogy a hangulatokat és a helyszíneket a lehető legtökéletesebben adjam vissza” – árult el egy-két kulisszatitkot Lakatos Levente.

A pillangók ébredése az előrejelzések szerint a karácsonyi könyvpiac egyik legkeresettebb könyve lehet. A trilógia harmadik, befejező része 2017-ben kerülhet az olvasók polcára.

Réz András: Már egyáltalán nem szorongok, de teljesen be vagyok szarva

Réz András fontos bejelentéssel lepi meg a nagyérdeműt: már egyáltalán nem szorong. A népszerű esztéta, író, kritikus vadonatúj könyvében túllendül saját szorongásain, hogy elárulja, mára már teljesen be van szarva. A kötet a nagy sikerű Szorongás-trilógia harmadik részeként képet ad a minket körülvevő világról a szerző sajátos, vitriolosan szórakoztató stílusában úgy, hogy néha az olvasó maga sem tudja eldönteni, sírjon-e vagy nevessen…

Réz András 2003-ban írt egy könyvet a szorongásairól. A Válogatott szorongásaim című kötet hatalmas közönségsiker lett, heteken át vezette a sikerlistákat. Mindenkit érdekelt a szerző véleménye a kétezres évek elejének felgyorsult világáról, az érthetetlen, átláthatatlan katyvaszról, amely körülvett mindannyiunkat – persze, hogy érdekelt, hiszen úgy adott képet minderről, hogy közben nevettetett, úgy szorongott, hogy közben szórakoztatott. A hatalmas sikert 2011-ben folytatta a hasonlóan népszerű folytatás, a Még mindig szorongok. A trilógia második részében Réz még gyilkosabb humorral vette górcső alá az eseményeket, az olvasó még nagyobbakat nevetett, és miközben a világ minden addiginál félelmetesebben alakult, mi, többiek úgy vezettük le a stresszt, hogy az ő gondolatait olvasgattuk, így kicsit kevésbé fájt.

reza_marnemszorongok_20161005_72Akkor sokan azt hittük, rosszabb már nem jöhet, a benzin már nem lehet drágább, de megtörtént, amire senki nem számított – átadták a négyes metrót. A szerző pedig hallgatott, bár sokszor, sokan kérdezték tőle: András, mi a helyzet a szorongással? Szorongj nekünk, hiányzik. 2016-ban aztán meglepő dolog történt. Kiderült, hogy Réz András már nem szorong…

Mi történt? Hirtelen megjavult a világ, csak mi nem vettük észre? Réz gyorsan „megnyugtat”: igaz, hogy már nem szorong, de csak azért, mert teljesen be van szarva… Erről szól az új könyve, a Már egyáltalán nem szorongok, de teljesen be vagyok szarva, amelyben biztosan mindenki talál legalább egy, de sokkal inkább több olyan témát, ami érdekli. Ha egyetért a szerzővel, azért, ha meg nem – nem mondjuk, hogy nem fog bosszankodni a kedves olvasó Réz András gyakran igen sarkos véleményén, de az biztos, hogy hidegen nem hagyja majd eme írás.

Világnapok, pokémonok, instagramra feltöltött látványpalacsinták mellé jut egy kis donaldtrumpozás és orbánviktorozás is, csak hogy ki ne maradjon a jóból senki. Véleményt mond fesztiválokról, amerikai elnökválasztásról, kis hazai népszavazásról, gasztroforradalomról, terrorról, horrorról, online és offline pánikról egyaránt. Filmekről pedig úgy ír, ahogy senki más, és persze nem maradhat ki a kötetből a Saul fia és DiCaprio Oscarja sem…

Főkép: Pixabay.com

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ