Diótörő és egérkirály címmel családi musicalt láthat a közönség december 28-án, szerdán délután és este a Syma Csarnokban. A látványos produkcióra gyerekeket és felnőtteket is várnak.

A történet Szomor György rendezésében látható, a főbb szerepekben a rendező mellett Vastag Tamás, Gubik Petra, Békefi Viktória, Gerner Csaba, Fehér Tímea és Tatár Bianka látható.

diotoro_es_egerkiralyAz E. T. A. Hoffmann meséje nyomán készült musical szövegkönyvét Szurdi Miklós, a dalszövegeket Valla Attila írta. A zenét Szomor György szerezte, aki a műsorban elmondta: a családi musical Békéscsabáról érkezik Budapestre.

Mint mondta, Diótörő szerepében Vastag Tamás, Egérkirályként Gerner Csaba látható. Hozzátette: a musicalben az Egérkirály karaktere kevésbé gonosz, inkább vicces. “Harcol a szeretetért, a saját maga eszközeivel” – jegyezte meg.

Békefi Viktória, aki Marika szerepét formálja meg a musicalben, elmondta: gyerekkori álma volt, hogy eljátszhassa a szerepet, és ez az álom most valóra vált. “Nagyon élveztem az egész próbafolyamatot és az előadásokat” – mondta, hozzátéve: a Békéscsabai Jókai Színházban már 30 előadást játszottak a produkcióból, amelyet november végén mutattak be.

A mesében a karácsonyfa alatt életre kelnek a játékok, s a fából faragott, szép színes Diótörő vezetésével harcba indulnak az őket megtámadó egerek ellen, akik már elveszítették az emberek szeretetét. Marika azonban újra emberré változtatja Diótörőt, és ezzel bebizonyítja, hogy a varázslat, az álom, a szeretet, a szerelem csodákra képes” – olvasható a darab ismertetőjében.

Az előadás koreográfusa Hajdu Anita, a díszletet Egyed Zoltán, a jelmezt Papp Jankó tervezte. A produkció zenei vezetője Gulyás Levente.

MEGOSZTÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ