Horváth Éva nem is kívánhatott volna szebbet a tavalyi év lezárásaként, mint amikor kiderült, babát vár. A csinos kismama azóta a világ legboldogabb embere, és amit csak lehet, megtesz a baba egészségének érdekében is.

Horváth Éva már nem tudja, de nem is akarja titkolni, hogy hamarosan anyuka lesz. Régóta várt a kicsi érkezésére, és már most azt tervezgeti, milyen lesz majd az élet, amikor a gyermeke megérkezik a családba. Igyekszik kicsit lelassítani, hiszen rendkívül fontos számára, hogy a babavárás minden pillanatát megélhesse.

Többféle vélemény létezik arról, hogy mikor a legideálisabb gyermeket vállalni. Ilyenkor mérlegre kerülhetnek a szociális, anyagi szempontok, karrierépítéssel kapcsolatos tervek és persze nem utolsó sorban a biológiai tényezők. Ha utóbbit nézzük, akkor általánosságban elmondható, hogy a 20-30 év közötti időszak a legoptimálisabb a gyermekvállalásra, az elmúlt néhány évtizedben azonban ez a periódus igencsak kitolódott: egyre többen vannak, akik 35 éves kor fölött lesznek szülők. Mindezek mellett fontos tudni, hogy a későbbi gyermekvállalás a komolyabb egzisztenciális háttér és felkészültség ellenére biológiai szempontból nagyobb kockázatot jelenthet. Ilyenek például a kromoszóma-rendellenességek, melyeknek előfordulási valószínűsége az anya korának előrehaladtával nő, ám korai felismerésükre és kiszűrésükre napjainkban már számos módszer létezik.

horvath-eva_ultrahang-1„Amikor kiderült, hogy kisbabát várok, nem volt kérdés, hogy az első pillanattól kezdve mindent elkövetek azért, hogy minden rendben legyen” – kezdte Horváth Éva. – „Így amellett, hogy – tőlem egyáltalán nem megszokott módon – egy kisebb raktárt halmoztam fel vitaminokból, mostanában az egész éjszakai alvás után simán ráhúzok még napközben is néhány óra szunyókálást. Tudatosan odafigyelek, hogy minden olyan vizsgálatra is elmenjek, ami a modern tudománynak köszönhetően rendelkezésre áll. Ilyen például a Down-szindróma kiszűrésére is alkalmazott PrenaTest, amely kockázatmentesen, már egy egyszerű anyai vérvétellel elvégezhető. Szerintem megéri odafigyelni – ez nem korfüggő, hanem mindenkinek ajánlott, aki kisbabát vár. Ha huszonévesen készülnék az anyaságra, akkor is ugyanilyen elővigyázatos lennék” – tette hozzá Horváth Éva, aki a Czeizel Intézetben éppen esedékes ultrahangvizsgálatán Magyarország egyik legmodernebb ultrahangkészülékének segítségével arról is képet kapott, hogyan fejlődik a kicsi a pocakjában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ