Ismerős Arcok, a Piramis, Deniz, a Paddy and the Rats, az Animal Cannibals, Balázs Pali és Aradszky László csak néhány név azok közül a fellépők közül, akik három színpadon szórakoztatják majd a közönséget a negyedik alkalommal megrendezésre kerülő  Becherovka Miskolci Kocsonya Farsangon, ahol idén elkészül az Óriás Díszített Tükörkocsonya is.

Február 17-19 között ismét hömpölygő tömeg, finom illatok, árusok, a színpadokról szóló zene tölti majd be Miskolc belvárosát.  A kocsonyához kapcsolódó különlegesség idén sem maradhat el, így ebben az évben a rendezvény első napján, pénteken ünnepélyes keretek közt egy Óriás Díszített Tükörkocsonya alá gyújt majd  a Szinva teraszon Dr. Kriza Ákos, Miskolc Megyei Jogú Város polgármestere.

_KIS1820A program összeállítása során a szervezők arra törekedtek, hogy a legkisebbektől az idősebb korosztályig mindenki találjon olyan fellépőt, amelyre szívesen mulat avagy csápol a színpad előtt.  A három nap alatt három színpadon zajlanak majd a koncertek, többek között olyan előadókkal és zenekarokkal, mint az Animal Cannibals, az Unisex, a Paddy and the Rats, Aradszky László, a Kozmix, a Kerozin, Deniz, a Piramis zenekar, a Compact Disco, a Bon-Bon, a Happy Gang, Vastag Csaba, Sub Bass Monster, a Bíborszél vagy az Ismerős Arcok. Igazi zenei csemege lesz a Miskolci Illés Emlékzenekar fellépése, akiknek vendégei Szűcs Antal Gábor jól ismert gitáros-zeneszerző, valamint Zselenc László „Zsöci”, az Edda együttes első, legendás basszusgitárosa lesznek.

A rendezvényt méltán az ország egyik legnagyobb gasztronómiai fesztiváljaként és vásáraként tartják számon, amelyet jól bizonyít, hogy idén is több mint 115 gasztronómiai különlegességet kínáló árus árulja a finomabbnál finomabb portékáit, de elsősorban persze a kocsonyát és annak is számos változatát. A miskolci kocsonya legendája és az ebből eredő mondás, mely szerint „Pislog, mint a miskolci kocsonyában a béka” is megelevenedik, hiszen a  „békás” kocsonyát is megkóstolhatják az ínyencek. A rendezvény kapcsolódó programjaként a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara kiállítást és vásárt fog tartani, ahol kézműves, hagyományos vagy speciális élelmiszerekkel jelennek meg a NAK Borsod-Abaúj-Zemplén megyében található tagjai.

_DSC0979A tavaszváró szabadtéri rendezvény keretében a helyi kézműves termékek bemutatkozása mellett koncertek, gyermekprogramok és egyéb szabadtéri kulturális attrakciók kerülnek megrendezésre és persze idén sem maradhat el az Ízkocsonya verseny, valamint a Forralt bor és meleg italok versenye. A szervezők és Miskolc városa ebben az évben is ugyanannyi, sőt még több érdeklődőt várnak az eddigieknél a határontúlról is, bár a rendezvény tavaly is látogatói rekordot döntött.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ