Mindenki mástól érzi otthonosnak a lakását. Különféle szempontokat vesz figyelembe egy Mérleg, egy Szűz és egy Vízöntő. Míg egyeseknek fontos, hogy a függöny színe a díszpárna csücskével is harmonizáljon, addig mások rosszul érzik magukat, ha nem pakolhatják tele a polcaikat emléktárgyakkal. A különféle igények egymáshoz simítása nem mindig egyszerű, különösen akkor, ha a lakás egyik legtöbbet használt helyiségéről, a konyháról van szó. De van egy remek ötletünk: először olvassátok el Dudás Mária asztrológus cikkét, aztán gyertek el a Konyhakiállításra március 3 és 5. között, ahol a legújabb konyhabútorok és konyhagépek kerülnek bemutatásra.

Kos: Lakásának minden egyes szeglete, így konyhája is, inkább praktikus, mint esztétikus. És hogy miért? Előfordul, hogy ötletszerűen tör rá a változtatás kényszere, és ilyenkor nem figyel arra, hogy az új kiegészítők harmonizálnak-e a már meglévő bútordarabokkal.

Bika: Nehezen változtat lakása bútorzatán, ragaszkodik a már megszokott darabokhoz. A bútor kiválasztásánál aprólékos, több típust is megnéz és általában racionális érvek mentén, „ár-érték arány” alapján dönt. A konyha fontos számára, hiszen szeret jókat enni, másokat megvendégelni, viszont kialakításának kényelmét is szolgálnia kell.

Ikrek: Otthona célszerű és praktikus kialakítására törekszik, úgy is mondhatnánk, hogy nála minden modern és kézre áll. A lakása összes helyisége, így konyhája is erről a szemléletről tanúskodik. Kedveli a könnyen szétszedhető darabokat, és mivel nem egy türelmes típus, ezért szeret olyan helyen vásárolni, ahol azonnal hazaviheti a kiválasztott berendezési tárgyat.

Rák: Szereti, ha lakása kuckózós, otthonos hangulatú és minden szívéhez közelálló tárgyának van helye a polcokon. Mivel igazi családcentrikus ember, ezért a konyha és az étkező központi szerepet tölt be a lakásában. Alapvetően jó ízlése van, de a sok emlék miatt a végeredmény néha egy kicsit kaotikus.

Oroszlán: Szereti a tágas tereket, és a mutatós bútordarabokat. Számára az ördög nem a részletekben rejlik, az összhatás a fontos, amitől mások ámulatba esnek. A konyha inkább csak látványelem az otthonában, szereti ha kiszolgálják, úgyhogy szívesebben jár étterembe. Az okos konyhagépeket neki találták ki!

oroszlan_konyhaSzűz: Álmai otthona egy praktikus berendezési tárgyakkal felszerelt lakás vagy ház, az egyedi darabokért pedig egyenesen odavan. Nem dönt hűbelebalázs módjára, gondosan megtervezi a bútorvásárlását, mielőtt lépne. Neki egy lakberendezési kiállítás olyan, mint másoknak a mennyország, hiszen ott kedvére analizálhatja a típusokat és az árakat. Mivel az egészséges étkezés is fontos szempont, ezért a konyha számára nem idegen terep, szereti, ha minden részlet a helyén van.

Mérleg: Szép és esztétikus lakóteret igyekszik kialakítani. Nagyon fontos számára, hogy a berendezési tárgyak harmonizáljanak egymással, de a végeredmény nem mindig sugároz otthonosságot. Társaságkedvelő ember lévén, az étkező és a nappali kialakítása központi kérdés, de praktikus ember lévén nem szeretne túl sok időt főzésre fecsérelni.

Skorpió: A berendezés a tulajdonos ideálját tükrözi, mindent aszerint alakít ki, ennek rendel alá. Ha például elkötelezett híve a feng shuinak, akkor a lakása hangulatán is ez köszön vissza. Ragaszkodó ember lévén, szeretteit igyekszik maga köré gyűjteni, és ha kell, bármikor családi ebédet produkál a cél érdekében. Vagyis nem árt egy kényelmes étkező.

Nyilas: Szereti, ha az otthona levegős, úgyhogy nem halmoz fel túl sok bútort. A berendezést fellángolásszerűen alakítja, ha megun valamit, megválik tőle, és valami új, praktikus dolgot vásárol. Konyhájára is a célszerűség jellemző, és emiatt a harmonia olykor háttérbe szorulhat. A jegy szülöttje nagyon díjazza, ha az otthoni munkát okos kis gépek segítik.

nyilas_konyhaBak: Tárgyilagos emberről van szó, aki szeret időtálló vagy éppen kedvezményes áru darabokat vásárolni, szóval számára is előnyös egy kiállításon nézelődni. Otthona vagy iroda-jellegű, vagy visszafogottan mutatós, karakterétől függően. Konyhájában különösen nagy rend van, de ez igaz az egész lakására.

Vízöntő: Ő mindenben az egyedi megoldásokat keresi, így lakásának berendezésével kapcsolatban is nehéz általánosságokban beszélni. Az az egy biztos, hogy szüksége van levegős terekre, fényre, letisztultságra, ezért felesleges bútort nem találunk nála. Nem szeret sok időt tölteni konyhában, így az is inkább egyszerű, de technikailag jól felszerelt.

Halak: Nehéz kiszámítani, hogy kaotikus vagy álomszerű lakás fogad, ha hozzá megyünk látogatóba. Konyháját sűrűn használja, hiszen a mások szolgálata fontos neki, így kényelmessé és praktikussá alakítja. Az viszont tény, hogy a Halak művészi alkotásokra képes akár konyhájában, akár a lakása egyéb tereinek berendezésében.

halak_konyhaNe maradj le az ország legtrendibb lakberendezési kiállításáról!

A konyhát persze látni, érezni és tapintani kell, ahhoz, hogy eldönthesd, melyik az igazi. Szóval, ha a küszöbön áll egy építkezés vagy a várva várt felújítás, akkor mindenképpen látogassatok el az idei Konyhakiállításra. Az ország legtrendibb lakberendezési kiállításán mindenki megtalálhatja, ami számára a tökéletes konyhát jelenti, legyen az konyha- vagy étkezőbútor, kisgép, nagygép, konyhai felszerelés, esetleg maga a főzés élménye. 2017. március 3-án, 4-én és 5-én több mint 100 kiállító és egész napos főzőbemutatók várják az érdeklődőket a Budapest Sportarénában. Részletek és értékes nyeremények a www.konyhakiallitas.hu oldalon. Gyere el, és szeress bele az új konyhádba!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ