A Képmás-est új sorozata a tematikus esteket egy-egy művészi élmény katarzisával szeretné bevezetni, ezzel is vonzóbbá, szórakoztatóvá tenni a fontos témákat. A Család és művészet címet viselő esteket a Képmás magazin és a Várkert Bazár közti hosszú távú együttműködés teszi lehetővé. Minden témához előadás vagy filmvetítés kapcsolódik, amely után Szám Kati beszélget az alkotások által felvetett kérdésekről szakértő vendégekkel. A Képmás-estek ingyenesek.

Március 16. csütörtök, 19 óra: Én családom, te családod, mi családunk

Mikor jön el az ideje egy párkapcsolatban a másik családjával való megismerkedésnek? Milyen problémák adódhatnak abból, ha a kér fél nagyon különböző környezetből, érték- és szokásrendszerből jön? Hogyan lehet viszonylag zökkenőmentesen egy fedél alatt élni a szülőkkel? Számíthatunk-e arra, hogy olyan lesz, mint az anyja és úgy viselkedik, mint az apja? Tipikus konfliktusok és élethelyzetek körbejárása improvizáló művészekkel és pszichológus szakemberrel.

A szituációkat a MOMENTÁN Társulat művészei, Boldoghy Borbála és Kiskovács Attila adják elő. Szakértő vendég: Dr. Mihalec Gábor pár- és családterapeuta

Április 6. csütörtök 18 óra: Társak a magányban

Hosszú az út lefelé – magyarul beszélő, angol romantikus film, 92 perc, 2014

A film tartalma: Négy elveszett lélek – egy kegyvesztett TV bemondó, egy mocskos szájú tinédzser, egy egyedülálló anya és egy zenészből pizzafutárrá avanzsált fiú – ugyanazon a napon akar véget vetni az életének, méghozzá éppen Szilveszter éjszaka. Amikor a kiábrándult idegenekből álló csapat véletlenül összetalálkozik az öngyilkosság helyszínéül választott Toppers Torony tetején, megállapodnak abban, hogy hat héttel elhalasztják tervüket és mint egy szokatlan, furcsa család, együtt keresik tovább az élet értelmét.

Rendező: Pascal Chaumeil, Szereplők: Pierce Brosnan, Toni Collette, Aaron Paul, Imogen Poots, Tuppence Middleton, Sam Neill, Rosamund Pike, Joe Cole, Diana Kent  ValentyikAnna_Anyajegy

Van-e különbség magány és egyedüllét között? Lehetünk-e magányosak párkapcsolatban, családban, közösségben? Hogyan köthető a magány a depresszióhoz? Létezik-e magányra termett lelki alkat vagy megtanulható a magánytól való szabadulás? Mikor jó egy közösség, egy kapcsolat?

Szakértő vendég: Kozma-Vízkeleti Dániel kiképző család-pszichoterapeuta, klinikai szakpszichológus

Május 26. péntek 19 óra: Elég jó anya vagyok?

Anyajegy c. előadás

“Döbbentem tapasztalom, hogy hiába vagyok a közepén az életemnek, hiába vagyok én a Mama, mégsem vagyok az a nagy és mindenható lény, akinek annak idején az éppen ennyi idős szüleimet láttam. Felnőtt vagyok, de nem vagyok eléggé erős.” Előadás születésről és halálról, anyákról és gyerekekről, férfiakról és nőkről. Az élet legapróbb és legfontosabb kérdéseiről.

Szöveg: Szabó T. Anna, Báb: Emőd Kriszta, Rendezte és játssza: Markó-Valentyik Anna

Mit jelent éretté válni az anyaságra? Fel lehet készülni a kihívásokra? Hogyan folytatódik az önismeret útja anyaként? Könnyebb vagy nehezebb megküzdeni a lét nagy kérdéseivel, ha gyermekünk van? Léteznek-e ősanyák és nem anyának termett nők? Hogyan küzdjünk meg a legapróbb és legnagyobb kérdésekkel a hétköznapokban?

Szakértő vendég: Csáky-Pallavicini Zsófia, klinikai szakpszichológus és családterapeuta

Főkép: Pixabay.com

MEGOSZTÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ