Nem babra megy a játék – mondják, ha valamit magasra akarunk értékelni. A bab valóban igen értékes, vitamin- és kalóriadús élelemforrás, ami könnyen, kis költséggel termeszthető, jól tárolható, ízletes és fontos. A világ minden részén megtalálható, helyenként a legfőbb élelmezési cikkek (mint pl. gabona, kukorica, rizs) mellett is megállja a helyét.
Nem is olyan régen a szegények eledelének tartották hazánkban a burgonyával együtt, de aki a mai piaci árakat ismeri, a babot nem sorolja az olcsó nyersanyagok közé.
A bab a hüvelyesek családjába tartozik, latin nevén Phaseolus vulgaris, de seregnyi más fajtája van még, seregnyi elnevezéssel. A pillangós virágúak családjához tartozik, mint például a borsó. Ismerünk veteménybabokat (paszuly), – bokor, közönséges, karós, hegyeslevelű, török paszulyokat, tehénbabokat – latinul Vigna családhoz tartozókat, valamint Mucuna, Canavalia és más nemzetségű babféléket. Továbbá lóbabok, szójababok, viszketőbabok fajtái ismeretesek a szakirodalomban. Megjelenési formájuk változatos, annak ellenére, hogy rokonságban állnak egymással. Számos díszbab fajta is létezik, szép virágjával sok örömet szerezve ültetőjének.
Eredetét Mexikóban vélik tudni egyesek, de ha belegondolunk, hogy a lóbab – a bab egyik változata – Európában őshonos, akkor látjuk, hogy a növény az igen távoli múltban a világ több táján is megjelent. Vagy például a szójabab vadon termő ősből nemesedhetett. A Pallas lexikon szerint az eredet a prehisztorikus időbe mélyül el. A Kaspi-tó környékén még ma is van vadontermő fajtája. Vannak nyelvészek, akik az észak-afrikai népek egyes szavaiban felismerni vélik a babot, utalva arra, hogy már időtlen idők óta ott is ismerik ezt a kultúrnövényt.
Az viszont igaz, hogy az étkezési babot az amerikai indiánok már 5000 éve termesztik, földrészünkön az 1500-as évek derekán terjedt el, majd került innen Ázsiába, Afrikába, végül Ausztráliába. Az indiánok egyik kedvenc fő étele ma is a chilis (chili paprikás) bab, s ez a finom ennivaló ínyenc fogásnak számít. Először a nagy felfedező, Kolumbusz említi egyik hazaküldött levelében a babot, mint termeszteni érdemes táplálékforrást.
Hazánkban a bab török és német közvetítéssel terjedhetett el, de valószínűleg az országunkban megforduló frank, olasz, vallon zsoldos katonák még otthon megtömött tarisznyájából is került mag az ültetnivalók közé. Dokumentáltan mégis egy pozsonyi orvosnak tulajdonítják a bab elterjesztését, ő termesztette kertjében először az országban. Egy 1583-ban kelt botanikai leírásban már ábrázolták, rajzzal ismertették a babot, bizonyítván, hogy hazánk már akkor is élen járt a tudományos ismeretek közreadásában.
Kezdetben csak a babszemet fogyasztották, s jóval később kezdték feldolgozni zöldhüvelyesen. Nagyon hamar az egyik fő táplálékforrássá vált, viszonylag könnyű előállíthatósága és kiváló tárolhatósága okán. Babot zsákban, veremben bármely család képes volt eltartani, téli ínséges időkre félretenni.
A bab fürtvirágzatú, termésére nézve hüvelyes. A bokorbab 30-80 cm nagyságúra nő, míg a karós bab elérheti a 4 métert is. A veteménybabok száma a hüvelyben akár 8 szem is lehet. Ültetése egyszerű, a jól megmunkált talajba a tavasz vége felé viszonylag sekélyen kell elhelyezni, mert melegigényes. Mérsékelt csapadékellátással, gyommentesítéssel jó terméseredményre lehet számítani. Köztes növényként is lehet ültetni például kukorica közé.
A közelmúltig óriási mennyiséget dolgoztak fel országunkban iparszerűen, úgy a hűtőiparban, mint a konzerviparban. Manapság a zöldborsó, a paprika, a paradicsom, és a bab vetésterülete megcsappant, feldolgozásuk szintje visszaesett, a zöldbabfogyasztás igényeit külhonból származó termékekkel elégítik ki. Sajnos, a külországokból származó termékek minősége, ízértéke elmarad a
korábban voltakétól, e téren fejleszteni kell a minőséget. Bár a megkedvelt magyar babféleségek értékét, ízét, felhasználásra alkalmasságát csak nagyon kevés más babtermék lesz képes elérni.
Ültessen házikertjében ezért mindenki, aki csak képes, jó honi babot, fogyassza jó étvággyal, nyújtsa családjának, azok épülésére. Mert aki a forró fűszeres babgulyást marhalábszárral egyszer megízlelte, az élete végéig gondolni fog vele.
Recept babra
Katonás babgulyás tábori módra
Marhalábszárat felkockázva apróra vágott hagymán megpirítunk, beletesszük a pirospaprikát, s egy rövid megfuttatás után felöntjük a leveshez szükséges vízzel. A már előzőleg beáztatott babot főzni kezdjük a hússal. Tisztított és darabolt leveszöldséget teszünk bele, lehet zellergumót egy keveset, de a zöldjét és a petrezselymet bőséggel rakjuk hozzá. Sót, borsot, köményt, babérlevelet, fokhagymát teszünk bele, s forrás után még pirospaprikát. Zöldpaprikát, egy szem paradicsomot is kívánatos hozzáadni. Amikor a hús kezd puhává válni, kockázott burgonyával dúsítjuk, s az utolsó 10 percben valamennyi levestésztát (vastagot) markolunk bele. Attól, hogy nem csipetkét, hanem bolti tésztát adunk hozzá, katonásabb lesz a gulyás. Az igazán ínyenc katonaszakácsok még a terepen összeszedett friss dióbélből is szórnak főztjükbe vagy hármat, és annak olajos aromája a levest meghaladhatatlan ízűvé indukálja. Bár a hozzáértők azt mondják, hogy ez utóbbival vigyázni kell, mert a gulyáslevesből evő katonalányok azonmód szerelembe esnek.
Kapcsolódó cikkek:
Spárga a királyok zöldsége
A barbárok gyökere – rebarbara rebarbara!
Hogyan készüljünk fel a kerti grillezésre?
