Te is gondolkoztál már rajta, hogy jó lenne valamit a két kezeddel alkotni úgy, hogy közben kikapcsolódsz, jól érzed magad és még a siker is garantált?

Hát most itt a lehetőség, hiszen november 3-án nyitja meg kapuit a Your Art Stúdió. A festések keretén belül minden este egy új híres festmény kerül megfestésre, melyet közösen a művészeti vezető segítségével tudunk megfesteni. Semmit nem kell hoznunk a helyszínre, hiszen minden szükséges eszközt biztosítanak számunkra: vásznakat, ecseteket, kötényt, hogy ne legyünk festékesek és persze állványt, amin megfestjük a saját művünket. Közben nem is maradunk éhen, hiszen rágcsálnivalókkal és italokkal is kedveskednek nekünk.

stm_9290kicsiA hangulat garantált, egyik kezünkben egy pohár finom borral a másikban pedig ecsettel indulunk neki a nagy útnak, amikor is az üres vásznat megtöltjük élettel és színekkel. 3 óra elteltével kicsit az elején még hihetetlennek tűnik, de elkészül a remekmű, melyet akár a saját falunkra, vagy ajándékba is adhatunk. Mindenféleképpen egy hatalmas élmény, melyet nem szabad kihagyni, ha ilyen kreatívkodásra vágyunk!

stm_9365Akár barátokkal, barátnővel való kikapcsolódásról, akár születésnapról, vagy lány és legénybúcsúról, csapaépítőről legyen szó, minden esetben tökéletes program. Válaszd k i a kedvenc képed a yourart.hu oldalon, és foglaljatok időpontot egy egyedülálló délutánra!

MEGOSZTÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ