Minden tizenéves életében eljön az a pont, amikor úgy érzi, nem bírja tovább – meg kell tapasztalnia, mi az a szabadság. A lázadás pedig elkerülhetetlen, ha túl szűk az aranykalitka. Ez az életérzés jelenik meg Mészöly Ágnes új regényében: a nagybetűs lázadás, amikor a kamasz dönt, hogy elég volt. De ezt az amúgy sem egyszerű helyzetet még lehet fokozni!
Ha például a kamaszgyerek kerekesszékes, mozgáskorlátozott. Mint a Szabadlábon főszereplője, a 16 éves Győri Dani. Ilyenkor az anyai túlféltés az egekig szökik, és ezzel egyenes arányosan a gyerek lázadása is. Mennyire befolyásolják az embert a testi adottságai abban, hogy elérje céljait? Vajon képes egy kerekesszékes srác egyedül végigutazni Európát mindenféle segítség és biztos pont nélkül? Egy anya tizenhat év után képes belátni, hogy nem biztos, hogy jól teszi, ha agyonóvja a fiát? Vagy ha nem mondja el neki, ki az apja? Ezekre a kérdésekre keresi a választ Mészöly Ágnes Szabadlábon című regénye.
AKIKNEK KÖTELEZŐ ELOLVASNI…
- azoknak, akiknek túl szűk a kalitka és szabadságra vágynak
- akik szeretnének lázadni, de nem mernek
- akik csak világot szeretnének látni, de félnek belevágni
- azoknak a szülőknek, akik lázadó kamasszal élnek együtt (vagyis mindegyiküknek)
Részlet a szerzővel készült interjúból:
Azoknak írtam, akiknek időnként tele a hócipőjük a világgal, és legszívesebben lelépnének a fenébe. Talán bátorításnak is szántam. Hogy igen, megéri kockáztatni, tiszta vizet önteni a pohárba, nem beleragadni a megörökölt rossz mintákba. (…) Fontos volt az is, hogy mint „szakembert”, sokszor irritált a sérültekkel kapcsolatos sztereotípiák ismételgetése, még akkor is, ha ezek a sztereotípiák pozitívak voltak. Szerettem volna egy olyan könyvet írni, ahol a sérült szereplőnek jócskán vannak negatív tulajdonságai is.” /Mészöly Ágnes/
