Csemer Boglárka Boggie, idén a szokásosnál jóval hamarabb elkezdett készülni az Adventre.

Hosszú évek óta mindig egy nagyszabású karácsonyi koncerttel zárta az évet, és ezzel a hagyománnyal idén sem akart szakítani. Bár november 9-én a MOM Kulturális központban elbúcsúzott a közönségtől, rajongói mégsem maradnak karácsonyi meglepetés nélkül.

Meglehet az énekesnő hamarosan már karjában tartja első gyermekét, mégis minden adventi vasárnapon részesei lehetünk egy csipet Boggie varázsnak, hiszen karácsonyig 4 koncert videót oszt meg a közönséggel.

A felvételek  külön érdekessége, hogy egy új karácsonyi dal is született erre az alkalomra, Ilyenkor címmel.

A felvételek Boggie kiadójának stúdiójában készültek még ősszel, ahol egy napot töltött el a zenekar nagy titokban, és remek hangulatban, hogy rögzíteni tudják a dalokat.

„Remélem ezekkel a kis karácsonyi videókkal tudok majd némi meghittséget, boldogságot, és szeretet lopni az emberek szívébe így karácsony előtt. Én talán még soha életemben nem voltam ilyen, boldog, remélem ebből egy picit át tudok csempészni mások életébe.”– mondta az énekesnő, aki élete legszebb ajándékát kapja majd idén karácsonykor.

A négy vidóból kettő, a Rudolf és az Ilyenkor már most is hallgatható, de a másik kettő is megérkezik karácsonyig.

MEGOSZTÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ