Muri Enikő nehéz időszakon van túl, ezért úgy döntött, levegőváltozásra van szüksége, így már a karácsonyt sem tölti a szeretteivel.

Az énekesnő még ki sem pihenhette a Sztárban sztár időszakát, máris új feladat áll előtte, hiszen ő is bejutott A Dal 2017 legjobb 30 előadója közé.

„A Dal 2017-re a Jerico című számmal készülök, aminek a mondanivalója az, hogy merjük vállalni saját magunkat, és megmutatni, kik is vagyunk valójában, még akkor is, ha ez nem jó. Szó szerint a történet egy lány találkozása egy olyan fiúval, aki végül lerombolja a gátlásait. Én is végtelenül gátlásos vagyok, de néhány éve találkozom olyan emberekkel, akik meggyőznek, hogy nem kellene félénknek lennem, aki mindig jól viselkedik. Rájöttem, hogy csak akkor tudok érvényesülni, ha határozottan kiállok magamért, és azért, amit gondolok” – mesélte az énekesnő, aki szerint ez a pörgős dal ugyanúgy megállhatja a helyét egy Eurovíziós Dalfesztiválon, mint bármelyik másik.

Enikő nehéz időszakon van túl, ugyanis a Sztárban sztár alatt szinte egyetlen szabad perce sem volt, most azonban három hétre elszökhet pihenni.

muri-eniko„A Sztárban sztár életem egyik legjobb élménye volt, de ha még egyszer felkérnének, hogy szerepeljek, lehet, hogy meggondolnám a választ. A rengeteg próba, a műsorok, a felkészülés borzasztóan fárasztó volt úgy, hogy nekem közben ott van a színház is. A műsor óta hat szabadnapom volt, ez alatt tudtam hazautazni a szüleimhez. Mint kiderült, jól tettem, hogy meglátogattam őket, ugyanis már nem lesz rá lehetőségem; a karácsonyt idén nem itthon, hanem Amerikában töltöm. A szüleim természetesen tudnak róla, sőt bíztattak, hogy menjek világot látni, de persze hiányozni fogok nekik az ünnepek alatt, ahogy ők is nekem. Három hétig leszek a tengerentúlon a barátaimmal, ezalatt bejárjuk Sarasotát, Orlandót, de az idő nagy részét New Yorkban töltjük majd. Annak ellenére, hogy többször jártam már ott, imádom a várost, és mindig visszahúz a szívem. A három hét a lazításról és a kalandokról szól majd” – árulta el Murik Enikő, aki megsúgta, hogy a bakancslistáján Bali szerepel az első helyen.

Fotó: TV2.hu

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ