A nagy múltú francia márka, az Yves Rocher, több mint 50 éves tapasztalattal rendelkezik a növényi eredetű szépségápolás terén. A hazánkban ma már több mint 25 üzlettel rendelkező márka kiemelt fontosságú ügyként kezeli bolygónk megóvását.

„Ültessünk a bolygónkért!” elnevezésű faültetési programja kontinenseken átívelő összefogás a márka, több mint 20 erdősítésre szakosodott civilszervezet és a márka vásárlói között. A márka hisz abban, hogy a kötelességünk visszaadni a természetnek, amit elveszünk tőle, és hogy a fák nemcsak a földet táplálják, de az embereket is, akik elültetik őket. Ezért 2007-ben elkötelezte magát, hogy 2015 végéig  50 millió fát ültet el világszerte. Miután ezen vállalását teljesítette, újabb célt tűzött ki maga elé, mégpedig hogy 2020-ig eléri a 100 milliós elültetett darabszámot.  A faültetési programot az Yves Rocher elsősorban környezetvédelemre szakosodott alapítványa vezeti.

Az Yves Rocher Magyarország 2016 őszétől 2018 tavaszáig bezárólag három periódusban összesen 100.000 fa elültetésével járul hozzá a márka célkitűzésének eléréséhez. Ehhez együttműködő partnernek az egyik legnagyobb nemzetközi természetvédelmi civil szervezet, a WWF magyarországi képviseletét választotta.

A projektről

A Balaton északi partjainál található feketefenyő erdők súlyosan károsodtak az aszály és a 2011 óta tartó gombafertőzés miatt. A feketefenyő hazánkban nem őshonos faj. Az 1930-as években helyi erdőtulajdonosok (később pedig az állam) a terméketlen, sziklás felszínt ültetették be vele, hogy stabilizálják a hegység lejtős talaját, és hogy javítsák a levegő minőségét.

pusztulo_erdoAz elmúlt évek szélsőséges időjárási körülményeinek következményeképp ezek az erdők pusztulni kezdtek. A pusztulóban lévő egyedek pedig kigyulladásra hajlamosak, ami hatalmas kockázatot jelent.  Csak a Keszthelyi-hegységben több mint 4000 hektárnyi feketefenyőt kellene cserélni helyi, őshonos fajokra. Ez több éven át tartó, hosszú folyamat, mely nemcsak az ott élő ökoszisztéma javát, de a helyi lakosság javát is szolgálja. A fák ültetése manuálisan, erre alkalmas eszközök segítségével történik. Az ültetést minden esetben a talaj előkészítése előzi meg, amit a helyi erdészet, a Bakonyerdő Zrt végez. Az elültetett csemetéket kerítéssel veszik körbe, hogy megvédjék őket az állatoktól. Ennek köszönhetően az elültetett facsemeték túlélési aránya több mint 80 százalékos.

Az Yves Rocher Magyarország, az Yves Rocher Alapítvány és a WWF Magyarország közös célja, hogy a kiemelt turista célpontnak számító Balaton melletti Keszthelyi-hegység súlyosan károsodott erdeit segítsék helyreállítani. Ezért a márka 2018 tavaszáig bezárólag mintegy 10 hektárnyi terülten 100.000 fa elültetését vállalta a Keszthelyi-hegységben fekvő Vállus környékén, ezzel segítvén az erdők helyreállítását.

Az Yves Rocher vállalása egyedülálló Magyarországon. A projekt célja a károsodott fekete fenyvesek helyett őshonos fajokat ültetni, melyek az állatvilág számára is jobb élőhelyet biztosíthatnak. Az őshonos fajok ellenállóbbak a klímaváltozással szemben, a kártevőkkel, erős széllel és tűzzel szemben.

Az első facsemetéket az Yves Rocher csapat ültette el novemberben. A választott, elültetendő fajok: molyhos tölgy, csertölgy, kislevelű hárs, vadkörte, barkóca berkenye és lisztes berkenye.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ