Az idei télen a magyar családok 40%-a havi 30 ezer forintnál is többet költött fűtésre, 15%-uk pedig 45 ezer forint feletti fűtésszámlát volt kénytelen otthona melegére költeni. Ennek ellenére, a Knauf Insulation és a Szeretlek Magyarország közös felméréséből az derült ki, hogy 10-ből mindössze 2 ingatlantulajdonos érzi otthona hőmérsékletét megfelelőnek. A felmérés rávilágít arra is, hogy a hideg elleni védekezés legelterjedtebb, „barkács” megoldásait – mint az ablakpárna, hővisszaverő fólia, szigetelőcsíkkal körbefuttatott nyílászáró – egyre kevesebben alkalmazzák, a többség pedig hatékony és végleges energiahatékonysági megoldást keres: a megkérdezettek 70%-a úgy nyilatkozott, hogy ha tehetné, hőszigeteltetné otthonát, ám közülük minden második család ezt csak támogatás vagy pályázat segítségével tudná megtenni.

A rezsink nagy része fűtésre megy

A Knauf Insulation és a Szeretlek Magyarország 550 fő megkérdezésével készített (január 4. és 10. között, online, nem reprezentatív) felmérést arról, hogy mennyit költünk fűtésre és energiahatékonysági szempontból milyen állapotban vannak otthonaink. A felmérésben megkérdezettek 46%-a családi házban, 19%-a téglaépítésű társasházban, 3,5%-a könnyűszerkezetes családi házban, 16,6%-a pedig panelházban lakik.

A szigetelőanyag gyártó és a portál felmérésében megkérdezettek 49%-a tapasztalja úgy, hogy fűtésköltsége folyamatosan növekszik, a stagnáló gáz és energiaárak ellenére is. Míg a tavaly ilyenkor elvégzett felmérésben csak minden harmadik, az idén már minden második ingatlan tulajdonos nyilatkozott úgy, hogy évről évre mélyebbre kell nyúlnia a zsebében, miközben a termosztátot nem tekeri feljebb. Amíg egy évvel korábban a családok 22%-a fizetett 30-40 ezer forintos fűtésszámlát, addig az idén ezeknek a családoknak az aránya 25%-ra nőtt, míg azoknak a tábora, akiknek akár havi 45-50 ezer forintot is fűtésre kell költeniük 3%-kal, 15%-ra nőtt. A felmérésből kiderül az is, hogy azok, akik családi házban laknak, még az átlagnál is többet költenek fűtésre, közülük minden negyedik háztartás 45 ezer forint fölötti fűtésszámlával szembesül egy-egy téli hónap végén.

KnaufInsulation1„Ha figyelembe vesszük, hogy egy magyar háztartás fűtésszámlája az átlagkereset negyedét kiteszi, amely még nem tartalmazza a többi rezsiköltséget, akkor sajnos megalapozottan beszélünk energiaszegénységről. Felmérésünkből ugyanakkor kiderül az is, hogy a magyar lakóingatlanok mindössze 18%-a hőszigetelt teljes körűen, tehát 10-ből 8 ingatlanon egyáltalán nem vagy csak részben végezték hőszigetelést. Az ingatlanok 21%-a esetében hőszigetelt a homlokzat, 5,5%-uknál a tetőtér, miközben 44,4%-ukon semmilyen hőszigetelés nincsen” – mondta Aszódy Tamás, a Knauf Insulation ügyvezető igazgatója. Minél később szigetelünk, annál többet veszítünk, hiszen egy ingatlan megfelelő szigetelésével bizonyítottan akár fűtésköltségünk 40-50%-át is megspórolhatjuk. Ahhoz azonban, hogy ezt egyre többen el tudják végezni, megfelelő állami támogatásra van szüksége a lakosságnak” – tette hozzá a szakember.

Fókuszban a családi házak

Az állami támogatás szükségességét a Knauf Insulation és a Szeretlek Magyarország mostani felmérése is igazolja, hiszen a megkérdezettek 71,6%-a nyilatkozott úgy, hogy ha tehetné, hőszigetelné otthonát, ugyanakkor 33,3%-uk csak támogatás igénybevételével tudja azt megtenni.

Magyarország lakosságának 70%-a, azaz mintegy 7 millió ember családi házban él. Ezek a lakóépületek természetszerűleg arányosan több energiát fogyasztanak, mint egy több oldalról körbevett társasházi lakás. A családi ház állomány közel ¾-e 1980 előtt épült, energetikai állapotuk nagyban elmarad európai összehasonlításban, így nem meglepő, hogy a lakóépületek energiafogyasztásának és energiapazarlásának körülbelül 80%-áért ezek az épületek a felelősek. Pedig, ha egy energiapazarló családi házat 12-15 cm vastagságú, korszerű kőzetgyapot szigetelőanyaggal megfelelően hőszigetelünk, annak fűtésigénye akár 30-40%-kal csökkenthető, így egy 90-100 m2-es ingatlan 42 ezer forintos, átlagos havi fűtésszámlája 15.000 forinttal is csökkenhet.

KnaufInsulation3„A nagyobb megtakarítási potenciál ellenére az eddigi energiahatékonysági támogatások elenyésző része volt elérhető a családi házakra, ezért bízunk benne, hogy az év végén bejelentett, a lakóépületek energiahatékonyságának és a megújuló energia felhasználásának növelését célzó program forrásából döntő részben a családi ház tulajdonosok részesülhetnek majd” – mondta Aszódy Tamás.

A meleget úgy tudjuk benntartani, ha tudjuk, hol akar távozni

Ha energiahatékonysági szempontból korszerű házban élünk, az azt jelenti, hogy ugyanolyan komfortérzet és életmód mellett kevesebb energiát fogyasztunk. A Knauf Insulation felmérésben megkérdezett családok 67%-a szerint a meleg a nyílászárókon keresztül „szökik meg”, míg 41%-uk szerint a szigeteletlen falakon keresztül, 24%-uk szerint a szintén szigeteletlen mennyezeti födémen, 17%-uk szerint pedig a padlón át. Éppen ezért, az energiahatékonysági felújítások javasolt sorrendjét különösen fontos betartani. Először a rossz állapotú nyílászárókat cseréljük ki, majd a hőszigetelést végeztessük el, végül pedig a gépészetet cseréltessük ki.

KnaufInsulation2A szigetelés tervezésekor az elsődleges szempont, hogy az adott épületnek hol a legnagyobb a hővesztesége. Ennek megállapításához érdemes energetikai auditot végeztetni, amelynek keretében szakember ad tanácsot arról, hogy a homlokzatot vagy a tetőteret, esetleg kombinált módon szükséges-e szigetelni. Így elkerülhetjük, hogy feleslegesen költsünk, energiahatékonysági beruházásunk pedig sokkal hatékonyabb lesz és hamarabb megtérül.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ