A hideg hónapokban könnyen felcsúsznak a pluszkilók – és amilyen gyorsan megjelennek, olyan sokáig tart megszabadulni tőlük. Már ha egyáltalán sikerül.

Nehezítő tényező, hogy sokkal jobban kívánjuk a nehezebb ételeket és genetikusan is be vagyunk programozva hidegben a tartalék zsírraktárok képzésére. Ráadásul a szabadtéri mozgásformák sem esnek jól, a zord körülmények közt nehezen vesszük rá magunkat a rendszeres futásra, kerékpározásra.

123rf_massage-with-oilA szállodákról szinte senkinek nem jut eszébe a fogyás. Azokat kivéve, akik már vettek részt valamilyen szállodai diétás vagy méregtelenítő programon. Ők viszont megtapasztalhatták, hogy mennyivel könnyebb leadni a súlyfelesleget távol az otthonunktól, a fiókban kísértő csokoládéktól, az éjfélkor hívogató teli hűtőszekrénytől.
Mennyivel egyszerűbb rábízni magukat a dietetikus által összeállított, ugyanakkor mesterszakácsok által ínycsiklandón elkészített fogásokra és milyen kézenfekvő beugrani a Spa-ból a szomszédos konditerembe, vagy két csobbanás közt részt venni egy mozgásórán! És akkor még a mindennapi kényeztető masszázsokról, zsírbontást elősegítő kezelésekről nem is beszéltünk, melyek mind-mind segítenek elvonni a figyelmet a nassolás iránti vágyról.

A gyógykezeléseket és a wellnesst ötvöző termálvizes Danubius hotelekben komplex fogyókúrás csomagokkal várják a fogyni vágyókat. Kiindulásképpen általános orvosi vizsgálattal, EKG-val, vércukor- koleszterin- testzsírszázalék méréssel feltérképezik a szervezet állapotát. Az orvossal, dietetikussal és fitnesz edzővel való konzultációt követően állítják össze a személyre szabott kezelési-, étkezési- és mozgásprogramot.  A kezelések nemcsak a zsírbontást segítik elő, de a méregtelenítést is segítik (aqua detox, nyirokmasszázs, agyagpakolás, infraszauna) valamint a bőr feszességének visszaállítását célozzák, például testtekercseléssel. A kényeztető kezelések viszont, mint amilyen a Dolce Vita vagy az aroma masszázs, motiválóan hatnak. Távlati cél, hogy a helyes táplálkozás és rendszeres testmozgás beépüljön a fölös kilóitól megszabadult vendég életébe.

A különböző hosszúságú, egytől-négy hétig terjedő fogyókúrás csomagok természetesen tartalmazzák a gyógy- és wellness medencék, szaunavilágok, jacuzzik valamint a szálloda területén található edzőtermek, sportpályák és sporteszközök használatát. Hogy a szállodai büféasztal csábításának könnyedén ellen tudjanak állni, a fogyni érkezők speciális fogásait külön helységben szolgálják fel.  A heti rendszerességgel elvégzett mérések valamint a kúra végén a fogyókúrázóra váró orvosi felülvizsgálat és teljesítményének értékelése szintén segíti a motiváció fenntartását. Magyarországon a Danubius Health Spa Resort Margitsziget, Hévíz és Sárvár szállodákban vehetők igénybe a fogyókúrás programok, külföldön a szállodalánc pöstyéni és marienbadi Danubius szállodákban. www.danubiushotels.hu/ajanlataink

MEGOSZTÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ