Sok magyar vállalkozás sikerét hozhatja meg egy újtípusú szépségverseny. A Magyarországon Nemzet Szépe elnevezés alatt megrendezésre kerülő Miss Nation’s Beauty világverseny célja, hogy a szép lányok egyben hazájuk egyfajta exportőrré is váljanak.

A gazdaság fellendítésével sokan, sokféleképpen próbálkoztak már, de szép lányokkal még soha. Pedig talán pont ez hozza majd meg az áttörést, hiszen a Magyarországon Nemzet Szépe elnevezés alatt megrendezésre kerülő Miss Nation’s Beauty világverseny kapcsán szépségeinken keresztül a legjobb magyar termékeket is lehetőségünk lesz bemutatni a világ számos pontján.

IMG_0117
“Célunk, hogy a nemzetüket képviselő királynők hírül vigyék országuk turisztikai- és természeti értékeik, gasztronómiájuk, hagyományaik, történelmük és nemzeti specialitásaik ismeretét. Fontosnak tartjuk a magyar export-import lehetőségek, a legjobb hazai vállalatok bemutatását. A világversenyen a jelentkezők kisfilmjeit komoly gazdasági szereplők előtt vetítik le, akik nem csak a szépségek, hanem befektetési lehetőségek megismerése után is érdeklődnek. A szépség ünneplésén túl a hazai élelmiszeripar, borkultúra, turizmus, természeti kincsek, tudományos fejlesztések, gazdasági kapcsolatok népszerűsítésének misszióját szeretnénk beteljesíteni” –
mondta Felleg Vivien versenyigazgató.

A Magyarországon második alkalommal bemutatásra kerülő Nemzet Szépe szépségverseny természetesen nem csak a gazdasági szereplőknek, hanem a versenyzőknek is kedvez. A 2017-es verseny ugyanis a szervezők elmondása szerint az ország legmagasabb díjazású szépségversenye lesz.

IMG_0284

A Nemzet Szépe szervezői 21 és 27 év közötti magyarországi és külhoni magyar lányok nevezését várják a nemzetszepe.hu/jelentkezes oldalon. A elődöntőkből továbbjutott szépségkirálynő jelöltek 10 napos felkészítő táborban tanulják meg a koreográfiát, és készülnek fel a budapesti döntőre, amely június közepén kerül majd megrendezésre.

A magyar győztes 2018-ban mutatkozhat be a Miss Nation’s Beauty világversenyen.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ