Harmadik babáját várja Szinetár Dóra, aki már a negyedik hónapba van a kicsivel.

A gyönyörű színésznő és kedvese, Makranczi Zalán öt éve élnek boldog párkapcsolatban, melynek nem is lehetne méltóbb megkoronázása egy közös babánál. Bár Dóri még titkolta volna az örömhírt, munkája miatt nem tudta tovább: egyik szerepét át kellett adnia, egy másikban pedig a jelmezeit kell kicserélni.

Szinetár Dóra két gyermeke, a 20 éves Marci és a 9 éves Zorka is nagyon örülnek a kistestvér érkezésének, csak úgy mint a színésznő párja.

“Igen, hatalmas az öröm, pár hónap múlva megérkezik az öt éve tartó szerelmünk gyümölcse – mesélte Szinetár Dóra a Blikknek. – “Tíz évente vagyok várandós. 20 évesen az ember jó értelemben könnyed, laza, tudatlan, hozzám sem jutottak el a rémtörténetek, így teljes lelkesedéssel élveztem ennek az időszaknak minden percét és az anyaságot is. Negyvenévesen egy kicsit más a helyzet, bár szerencsére az orvosom egy tündér, nem sokkol mindenféle szörnyű lehetőséggel, miközben felelősen felkészít mindenre. De azt tapasztalom, hogy most sokkal mélyebben át tudom élni azt, hogy milyen is, amikor egy kis emberi élet elkezdődik a pocakomban” – tette hozzá Szinetár Dóra, aki őszre várja a harmadik babát.

MEGOSZTÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ