A Barba Negra az idei szezonban is igazi zenei csemegéket tartogat: a Club-ban Jankai Béla 55. születésnapját ünnepelhetjük, a Track nyitóhétvégéjén pedig a Piramis ikonikus dalai csendülnek majd fel.

Április 23: Jankai Béla 55. születésnapi koncert – Barba Negra Music Club

2014-ben Jankai Béla egy egyszeri fellépést tervezett barátaival B-52 néven, amely zenekar azóta sem győz a meghívásoknak eleget tenni.

A 2017. áprilisi 23-ai – Barba Negra Music Club – jubileumi koncertjének külön érdekessége, hogy ezen a napon jelenik meg a rock társaság első önálló albuma. A zenekar további tagjai: Pálmai Zoltán (P. Mobil, HBB, Beatrice), Szűcs János (Keresztes Band), Járdány Barna (Zene Hadtest), Jankai Béla (Dinamit, Triász)

A Barba Negra Music Club színpadán Jankai Béla mellett fellépnek azok a barátok, akikkel az évek során számos sikert ért el. A nagyszabású koncerten tehát láthatjuk jelenlegi zenekarait, a Triászt, és a B-52 csapatát, de egy kicsit nosztalgiázhatunk a Dinamit, valamint az Omega korszak után is. Az est végül egy hatalmas Prognózis bulival zárul, hiszen ez a banda is ezen a napon tartja 35-dik születésnapját!

Április 28: Révész Sándor & Závodi János Piramis évek – Barba Negra Track

A  Barba Negra Track nyitóhétvégéjén ismét felhangzanak a már jól ismert PIRAMIS dalok a lehetőségekhez képest eredeti formában. A két zenei Ikon fiatal tehetséges „szövetségesekkel” lép színpadra: Horváth Ákos– gitár- vokál, Nagy Gergő– gitár, Megyaszay István– Megya- basszus, Delov Jávor– dob

A már jól ismert csapat sztárvendéggel is tervezi meglepni az est közönségét. Az igen kedvelt Triász ezen az estén ritmus szekcióval kiegészült felállással lép színpadra.A doboknál Jankai Valentin, basszusgitáron Jankai Szebasztian, gitáron Szűcs János.Igazi zenei csemegének nézünk elébe.

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ