A Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) rendhagyó módon mutatta be a NETFIT legutóbbi tanévi országos méréseinek eredményeit. Húsz iskolás mellett az Australian Open junior győztes teniszezője, Piros Zsombor is belekóstolt a tesztekbe, és a hazai média állócsillaga, Kasza Tibi is beszámolt a testnevelés órák emlékeiről.

A Pestszentlőrinci Német Nemzetiségi Általános Iskola húsz diákja korántsem egy átlagos hétfői tanítási napon van túl, hiszen nem mindennapi esemény az, ha együtt tesztelhetik fittségüket az Australian Open junior győztes teniszezőjével, Piros Zsomborral. Hab a tortán, ha azt is elmondhatják magukról, hogy fittebbek nála, vagy a korábbi világbajnok öttusázó Balogh Gábornál. A többek között állóképességi, hasizom, hátizom, fekvőtámasz, helyből távolugrás teszteket mindannyian kipróbálták, és az eredmények szerint a gyerekek szépen megállták helyüket a versenysportolókkal való összehasonlításban.

Nem voltam a testnevelés órákon példakép, amit lehetett, ellógtam.” – vallotta meg Kasza Tibi. „Ez meg is látszott az alkatomon. De most felnőtt fejjel már látom, milyen fontos az életünkben a mozgás. Én akkor kezdtem sportolni, amikor a színpadra kerültem, és ezt azóta is igyekszem rendszeresen megtartani.”

TSD_4609_webA 17 éves Piros Zsombor már magántanuló, és a testnevelés órák helyett napi két edzése van: „A NETFIT-hez hasonló teszteket edzéseken is végzünk, például az állóképességi tesztet, ebben elég jó eredményt sikerült elérnem. Most a fekvőtámasz, hasizom és helyből távolugrás tesztet is megcsináltam, és szerencsére nem vallottam szégyent sem Balogh Gábor, sem a felsős gyerekek mellett.” – nyilatkozta az Australian Open junior bajnoka.

Bár a jelen lévő diákok kiváló eredményeket produkáltak, pl. a nyolcadikos Islai Róbert 2,58 métert ugrott helyből, a hetedikes Papp Tamás 42, a lányok között pedig Csaba Lilla 36 szabályos fekvőtámaszt nyomott, az átlag magyar iskolások fittségén sok a javítanivaló. A legnagyobb gondok az állóképességnél mutatkoznak: a tizenkettedikes fiúk 33%-a, a lányoknál pedig 42% tartozik a fokozott fejlesztést igénylő piros zónába. Jellemző még, hogy a kor előrehaladtával ezek az eredmények fokozatosan romlanak, tehát ötödikes korban ennél még jóval kedvezőbbek a mutatók. Az első két év mérőszámait összehasonlítva viszont megkockáztatható, hogy már érződik a rendszeres iskolai testmozgás, a mindennapos testnevelés pozitív hatása, hiszen a nyolcadikos és tizenkettedikes tanulók a második évben jelentősen jobb eredményeket értek el az állóképességi tesztben.

TSD_4653_webA diákok rendszeres testmozgásra nevelése fontos küldetésünk, a mai rendezvényünk is ezt a célt szolgálta. A NETFIT program keretében lehetőség nyílik a gyerekek egészségközpontú fittségi eredményeinek nyomon követésére, ez egyfajta értékelő és visszajelző eszköz a diákok, szüleik és tanáraik részére egyaránt. Célunk, hogy mindannyian folyamatosan kövessék a fittségi mutatókat, hiszen a felmérések eredménye extra motivációt adhat a rendszeres testmozgásra. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy ez iránt már kisiskolás korban kialakuljon a gyerekekben az igény, mert így sokkal nagyobb az esélye, hogy felnőttként is egészségtudatos életet élnek majd.” – mondta Balogh Gábor, az MDSZ elnöke.

MEGOSZTÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ