Már két hónapja volt a bemutató, de még mindig sokat hallani a Testről és Lélekről című magyar filmről.  Nem csoda… hiszen az elismerésre méltó alkotások hátterében mindig valami egészen rendkívüli dolog figyelhető meg. Főszereplőnk Borbély Alexandra: a nő, akire a megszállottság háromszorosan is igaz. Hirtelen jött népszerűsége mögött rengeteg munka van, aki gyermekkora óta meg akarja mutatni a világnak, hogy mi lakozik benne, és aki miközben 100 százalékosan filmes karrierjére koncentrál, pontosan tudja, hogy a sikert nem könnyű megtartani.

Ha rendben vagyunk önmagukkal, akkor azt a környezetünk is megérzi rajtunk. Alexandra imádja amit csinál, és ez meg is látszik rajta, hiszen tele van energiával. Elmondása szerint, azóta van rendben az élete, amióta hazajött Berlinből. Interjúk, castingok, a jól megérdemelt siker első hullámai. Innen már könnyű léptek vezetnek felfelé, vagy mégsem? Az InStyle magazin májusi számában megjelent interjújában elmondja, hogy milyen befolyásolhatatlan nehézségekkel kell szembenéznie egy színésznőnek, hiszen még az sem garancia semmire, ha egy nagydíjas filmben játszik főszerepet. Ez egy olyan szakma, ahol folyamatosan bizonyítani kell, a lehetőségek csak időszakosak.

borbely_alexandra (2)A csinos színésznő az interjúban kitér a sikerfilm alkotási fázisának élménydús részleteire is, és arra, hogy milyen filmesként egy másik színésszel „osztozni” az elismeréseken. Párjával, Nagy Ervinnel nem csak a szakmájuk iránti rajongásuk köti össze őket, hanem a másik nagy közös szerelmük – a divat is. Alexandra igényes és erősen stílusorientált ízlése közismert. Aki ennyire tudatos az öltözködését illetően, az egyszerűen vonzza a hasonlót, így egyértelmű, hogy a téma Ervint sem hagyja hidegen. A pár legutóbb épp a berlini filmbemutatón keltett hatalmas feltűnést, amikor a színész egy meglehetősen egyedi, színes pulóverben jelent meg a vörös szőnyegen. Így a bemutató utáni gratuláló sms-ekben Ervin fantasztikus pulóverét sem hagyta senki sem szó nélkül. További részletek az InStyle legújabb számában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ