2017. június 18-án immár harmadik alkalommal kerül megrendezésre Fenyő Iván kezdeményezésére a Fény-konferencia. A Fény-konferenciákon Fenyő Iván mellett minden alkalommal több neves, az élet legkülönbözőbb területein kiemelkedő eredményt elérő, a nagyközönség számára általában elérhetetlen előadó tart előadásokat. Mind egy céllal érkeznek: hogy a résztvevők számára olyan tudást, tapasztalásokat, módszereket vagy világszemléletet adjanak át, amellyel egy boldogabb, kiegyensúlyozottabb, teljesebb életet élhetnek a konferencián résztvevők.

Fenyo Ivan (foto-Erdelyi Gabor)Az idei első Fény-konferencián újra olyan témákat vetnek fel az előadók, melyek elősegítik a résztvevőket abban, hogy a földi, azaz az anyagi valamint a lelki világ közötti egyensúlyt megteremtsék, azért, hogy egy jobb életet élhessenek. Iván szerint életünk mindkét szelete ugyanannyira fontos, időről időre a konferenciák előadóit is gondosan ennek alapján választja ki és kéri fel. A júniusi konferencián a főszervező Iván mellett további négy neves előadó fog beszélni. Hogyan éljünk boldogan, hogyan legyen elég pénzünk, hogyan érjük el álmainkat, hogyan legyenek szívmelengető (pár)kapcsolataink, és hogyan maradjunk tisztességes, mélyen érző, érzékeny, tudatos emberek, akik a világot sokkal inkább előrébb viszik és segítik, mintsem ártanak neki és rombolják? Mitől tudunk egy minden területre kiterjedő, anyagilag, lelkileg jobb, teljesebb, boldogabb életet élni. Ezekre a kérdésekre mindenki szeretné tudni a választ! A Fény-konferencián ezeket a kérdéseket járják körbe az előadók.

Az előadók és témáik:

Szigeti-Böröcz Ferenc, geográfus, projektfejlesztő, urbanista – Létezik-e spirituális, tudatos élet környezeti tudatosság nélkül?

Nagy Ervin, színművész – Önismeret, önkép, önérzet a művészetben, avagy karrierterápia 40 felé

Illés Gabriella, producer – Álomkészítők – avagy hogyan valósítsd meg az álmaid!

Kiss J. Zsolt, asztrológus, pszichodráma ko-terapeuta, szerkesztő-műsorvezető, riporter – Tudatosság, ami emberi mivoltunk alapja, egyben lelki és fizikai jövőnk, túlélésünk kulcsa

Fenyő Iván, színművész, motivációs előadó – Légy Önmagad!

image1A konferencia helyszíne ezúttal is a budapesti NOVOTEL BUDAPEST CITY HOTEL. A program 8:45-kor kezdődik, az előadások 18 órakor érnek véget. A VIP jeggyel rendelkezők ezután még egy, az előadókkal közös vacsorán, kötetlen beszélgetésen is részt vehetnek. A jegyek a Fénykonferencia weboldalán már megvásárolhatók.

MEGOSZTÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ