Immár 192. alkalommal rendezik meg Magyarország legnagyobb tradíciójú eseményét, az Anna-bált. Már hónapokkal a rendezvény előtt elfogytak a belépők, sétálójeggyel azonban még be lehet jutni az ország legelőkelőbb báljára, amelyet idén is a balatonfüredi Anna Grand Hotelben tartanak.

„Bármennyire is igyekszünk magunkat elvonatkoztatni a régi dolgoktól, az emberekben mégis megvan a vágyódás: a hagyományok tisztelete ma is él és divatját éli a retro is. Egyre több olyan rendezvénnyel találkozik az ember, aminek 19. századi, sok esetben reformkori mintát adnak, hiszen ekkor születtek meg ezek a bálok. Ez az időszak nem más volt, mint a magyar nemzet születése és ez jelenik meg a bálokban is. Az Anna-bál nagy ranggal bír, hiszen Magyarország legrégebbi, folyamatosan működő báljáról van szó” – kezdte dr. Kedves Gyula, aki elmondta: a bálozás mára több szempontból is divattá vált.

Anna-bál kert„Egyrészt átalakult az eszmerendszer. A 20. század második fele, a nagy modernizáció, egyenlőség és kommunista ideológiák után megtörtént a váltás és a polgári értékrend lett az igazi, amihez nagyon is illett a bál. Tehát, aki polgári értékrendben gondolkodott, annak kis túlzással kötelessége volt a bálon is részt venni. Visszajöttek azok az idők, amikor a bál arra szolgál, hogy egy körülhatárolt társadalmi közeg egymásra támaszkodva építse az életét. Konkrétan kimondva: el kell adni a lányokat és lehetőleg olyan férjet kell keresni, aki ezt az értékrendet, ezt a polgári gondolkodást, ezt a vagyoni helyzetet meg tudja teremteni” – magyarázta a történész.

A minden év Anna naphoz legközelebbi szombatján megtartott esemény mindig is az ország legelőkelőbb báljai közé tartozott, ahol a legjelesebb művészek, politikusok, közéleti személyiségek találkoztak. Idén sem lesz ez másként, a vendégek már jó előre beszerezték báli belépőjüket, szó szerint minden jegyet elkapkodtak. Az ország legpatinásabb báljára belépőt szerezni már csak várólistán keresztül lehet, ha valaki lemondja megrendelt jegyét. A nagy érdeklődésre való tekintettel azonban úgy döntöttek a szervezők, hogy idén sétálójegyek is válthatók az eseményre, ezek korlátozott számban még kaphatók. Az Anna-bálon minden évben megválasztják a Bál Szépét, és két udvarhölgyét. Az ülőhellyel nem járó belépő biztosítja a bálon való részvételt és a hölgyeknek a sorszámozott herendi porcelánszívet is, amelyek alapján a közönség szavazhat a bál 15 legszebb résztvevőjéről. Így, aki sétálójegyet vált, a 21. századi Annák forgatagában élvezheti a báli kavalkádot és élheti át a történelmi hangulatot.

Anna-bál estje„A bálok szerepe régen az ismerkedés volt: megosztani egymással a gondolatainkat, a lányos családoknak pedig természetesen táncpartnert kellett keríteni és lehetőleg minél több ígéretes ifjúval összeismertetni lányukat. Nem ültek az asztalnál, nem arról szólt a bálozás, hogy ettek, ittak, dőzsöltek, hanem sétáltak, beszélgettek, táncoltak és döntő részben álltak” – magyarázta dr. Kedves Gyula.

Az Anna-bál korábban a találkozásról szólt és ma is ezért gyűlnek össze minden évben az első bálozók. 1825-ben Szentgyörgyi Horváth Fülöp János rendezte az első Anna-bált lánya, Krisztina tiszteletére, aki ezen a bálon ismerkedett meg későbbi férjével, Kiss Ernővel, majdani aradi vértanúval. A hagyományok szerint a mai kor bálozói az ő szerelmük előtt is tisztelegnek.

MEGOSZTÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ