A Magyar Turisztikai Ügynökség és a Wineglass Communication a tavalyi  sikerére való tekintettel idén ismét megrendezi a Budapesti Borbár Túrát. Idén közel harminc helyszínen száz pincészet várja a bortúrázókat a fővárosban. Újítás tavalyhoz képest, hogy a borbárok tematikus programokkal is készülnek: a borkóstolás élménye mellé idén csatlakozik a gasztronómia és a zene is.

„A Budapesti Borbár Túra azért jött létre, hogy ráirányítsa a figyelmet a magyar borrégiók sokszínűségére és gazdagságára a legfontosabb bortermelő települések, borászati körök és egyesületek segítségével. A célunk elsősorban az, hogy felhívjuk az itthoni kikapcsolódást, nyaralást tervezők figyelmét arra, hogy érdemes a nyaralásukat összekötni egy kirándulással valamelyik borvidékre, érdemes ellátogatni egy szőlészetbe, egy pincészetbe.” – mondta el Bánhegyi Zsófia, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgató-helyettese a II. Budapesti Borbár Túrát bemutató sajtótájékoztatón. „A Budapesti Borbár Túra kiváló alkalmat teremt annak bemutatására, hogy a magyar borászatok megismerhetők, bejárhatók és nem utolsó sorban egyedi történetük is van, mindez pedig vonzóvá teszi a borainkat mind a hazai, mind a külföldről érkező turisták számára” – tette hozzá Bánhegyi Zsófia.

A tavalyi, első Budapesti Borbár Túra keretében a magyar borvidékek mutatkoztak be, idén a programhoz csatlakozó borbárok egy-egy vidék borászközösségeit látják vendégül. Így az érdeklődők még több izgalmas bort kóstolhatnak a helyszíneken, sőt, a házigazdák már tematikus programokkal is készülnek: a borkóstolás élménye mellé idén csatlakozik a gasztronómia és a zene is. A szervezők abban bíznak, hogy a fővárosi borbárok és a magyar borvidékek iránt érdeklődőknek így még teljesebb élményben lesz részük. A résztvevőket ezúttal nemcsak a bemutatkozó borászok, hanem turisztikai és gasztronómiai kiadványok is segítik abban, hogy megismerjék hazánk borvidékeit. A program célja, hogy minél többen kapjanak kedvet a nyári és őszi bor-kalandtúrákhoz, borrégióink felfedezéséhez.

Budapesti Borbár Túra 1Budapesti Borbár Túra

A túra résztvevő helyszínei július 6-án, csütörtökön 16:00 és 22:00 óra között várják az érdeklődőket. Az idei programkínálat a borászközösségekre és az újdonságokra helyezi a hangsúlyt, így például első alkalommal mutatkozhat be a szélesebb közönségnek a pannonhalmi borászok közössége vagy a Tarcal Bor is, kilenc közreműködő pincével.

A programra jelentkezők a kóstolás mellett idén az ImagineBudapest szakmai támogatásával, a fővárosi borbárokat összekötő sétákon keresztül is ismerkedhetnek Budapest borhoz kapcsolódó rejtett emlékeivel. A vezetett sétákon való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött az ImagineBudapest weboldalán. A rendezvény illeszkedik abba koncepcióba, amely mentén az MTÜ célja a magyar borkultúra népszerűsítése, illetve a hazai közönség borfogyasztáshoz kapcsolódó szemléletének formálása. A rendezvényről további információ az esemény honlapján (www.borbartura.hu) olvasható.

 

MEGOSZTÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ