Az élelmiszerpazarlás és a nélkülözés visszaszorítása mellett állt ki Pokorny Lia és Sipos Tomi a Piac Éjszakája rendezvényen. Itt jelentették be ugyanis a Budapesti Nagybani Piac és az Élelmiszerbank kezdeményezését, amelynek célja, hogy a termelők a lehető leghatékonyabban tudják eljuttatni fel nem vásárolt terményeiket a rászorulóknak. Az erre a célra kihelyezett konténer mellett készítettek ínycsiklandozó ételt az önkéntesek, amelyek kiosztásában a hírességek is segédkeztek.

Magyarországon minden évben hatalmas mennyiségű, 1,8 millió tonna élelmiszer megy kárba. A Magyar Élelmiszerbank Egyesület célja, hogy kapcsolatot teremtsen az országban felhalmozódó élelmiszerfeleslegek és a rászorulók között, ezzel elősegítve az éhezés és az élelmiszerpazarlás visszaszorítását. Ennek szellemében indult el a Nagybani Piac és Élelmiszerbank együttműködése, amelynek keretében egy kihelyezett konténerben tudják elhelyezni a termelők a fel nem vásárolt élelmiszereket. A kezdeményezés a Piac Éjszakája rendezvényen debütált, ahol Pokorny Lia és Sipos Tomi is segített az esemény alkalmából készített étel megfőzésében, majd kiosztásában.

Csodálatos élmény volt belátni a nyüzsgő piac kulisszái mögé. Úgy éreztem magam, mintha egy teljesen más bolygón lennék, egy új világban. Mindenki teszi a dolgát, jobbról és balról is cikáznak a targoncák, leírhatatlan az érzés” – kezdte Pokorny Lia, aki nem először dolgozott együtt az Élelmiszerbank önkénteseivel. „Volt szerencsém már korábban is részt venni az egyesület munkájában és kiemelten fontosnak tartom ezeket a törekvéseket. Sokszor észre sem vesszük, hogy mennyi felesleges dolgot felhalmozunk és túlfogyasztunk, aminek a vége pazarlás és kárba veszett étel lesz, miközben többszázezer rászoruló nem tud mit enni. Muszáj összefognunk és segítenünk, hiszen a mi felelősségünk, hogy jobb legyen ez a világ” – mondta el a színésznő.

Pokorny Lia nagybani Sipos TomiAz Irigy Hónaljmirigy tagja, Sipos Tomi is részt vett az eseményen.

Amikor ekkora nehézséggel szembesül az ember, mint az éhezés, azonnal átértékeli a saját életét. A mindennapi gondjaink egyszerűen eltörpülnek a globális problémák mellett, csak erről sajnos sokszor elfeledkezünk. Szerencsére az ilyen és hasonló kezdeményezések felnyitják az emberek szemét és elindul egy összefogás, aminek hosszútávú hatásai lesznek. Ahogy megnyílt a konténer, máris érkeztek az élelmiszerek, jó látni, hogy van remény egy jobb világra” – mondta el az énekes.

A Piac Éjszakája rendezvényt most szervezték meg először, de a nagy sikerre való tekintettel jövőre is várják majd az érdeklődőket, hogy közelebbről megismerhessék a Budapesti Nagybani Piacot. Az Élelmiszerbank konténere pedig most már nyitva áll, ahol a termelők leadhatják jótékony célra szánt áruikat.

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ