Az Auchan Retail Magyarország 2016-ban 19 áruházban és 18 töltőállomáson 350,4 milliárd Ft éves bruttó forgalmat, 3,8 százalékos forgalmi fejlődést ért el. A vásárlások száma 43 millióra nőtt, az előző évhez képest 3 százalékkal növekedett. A vállalat mérleg szerinti eredménye pedig elérte a 3,6 milliárd forintot. Az áruházlánc így 2016-ban is növekedett és tovább erősítette magyarországi pozícióját a kiskereskedelmi szektorban.

A vállalat célkitűzése, hogy az Auchan márkát a lehető legszélesebb körben tegye elérhetővé a lakosság számára, ennek jegyében indította el online áruházát az áruházlánc tavaly novemberben és készül idén megnyitni első szupermarketjét is, Szekszárd belvárosában. Így a hipermarketek és töltőállomások mellett az e-kereskedelemben és a szupermarketek terén is képviselteti magát az Auchan.

2016 az innováció éve volt, új értékesítési csatornával: megnyitott az Auchan Online Áruház

Az Auchan Retail Magyarország 2016-ban is stabil fejlődést ért el, így negyedik éve önfinanszírozó, vagyis sem működéséhez sem beruházásaihoz nem vesz igénybe külső finanszírozást. A pénzügyi eredmények alapján az áruházlánc éves bruttó forgalma 2016-ban 350,4 milliárd forintra nőtt, amely az előző évi eredményekhez képest 3,8 százalékos emelkedést jelent. A vállalat mérleg szerinti eredménye elérte a 3,6 milliárd forintot. Ezeket az eredményeket a többcsatornás kereskedelem kialakítása mellett az árpolitika megtartásával – piacvezető árakat kínálva – , és széles választékával érte el a lánc.

Belépés az e-kereskedelemi piacra

A többcsatornás értékesítés felé fontos lépést tett tavaly a vállat, 2016 novemberétől ugyanis már online áruházában is várja vásárlóit. Az új szolgáltatás dinamikusan fejlődik mind a vásárlók száma, mind pedig a kiszállítási területek terén az első évben. Az Auchan célja, hogy 2017 második felére teljes lefedettséget érjen el Budapesten és vonzáskörzetében, hogy elérhetővé tegye az online vásárlást és kiszállítást az fővárosi és az agglomerációban lakók számára. A vállalat az online áruház kiemelt céljának tekinti a kiváló minőségű ügyfélkiszolgálást, amelynek alapja a személyre szabott figyelem és kiszolgálás. A minőségi szolgáltatás biztosítása érdekében a vállalat a teljes online kiszolgálást saját infrastruktúrával és saját alkalmazásban levő munkatársakkal működteti.

Cél: biztos jövőképet biztosítani a munkavállalóknak

Az Auchan 2016-ban előrehozta a 2017 évi béremelését, és már 2016. november 1-től átfogó bérfejlesztést hajtott végre az áruházi, központi és logisztikai területen, az alkalmazotti munkakörökben. Az átlagosan 14 százalékos béremelésben az áruházlánc minden alkalmazotti munkakörben foglalkoztatott, mintegy 5 400 munkatársa részesült 2016-ban. Ezzel a lépéssel az Auchan Magyarország egy év alatt 1,5 milliárd forintot fektetett be magyarországi munkavállalóinak bérfejlesztésébe. A korábbi, 2015. október 1-jén életbe lépett, 1,2 milliárd forint értékű béremeléssel együtt a francia áruházlánc összesen 2,7 milliárd forintot fordított két év alatt magyarországi bérfejlesztésre, amelynek köszönhetően ezidő alatt átlagosan 24 százalékkal növekedett áruházi munkatársainak bruttó munkabére. Idén is folytatódtak a béremelések, 2017 tavaszán a vezetői bérek emelésére újabb 300 millió forintot fordított a vállalat éves szinten.

Képzések kezdő alkalmazotti szinttől a felsővezetőig

Az Auchan elkötelezett munkavállalói elégedettsége mellett, ezért alapelvének tartja, hogy minden munkatársának stabil jövőképet biztosítson. Ennek érdekében számos belső képzési programmal biztosítja a megfelelő szakmai fejlődés lehetőségét kezdő alkalmazotti szinttől a vezetőig.  A MAN-GO illetve SEN-GO programok az áruházi menedzserek képzését és fejlesztését segítik szakmai vezetők és mentorok bevonásával. A BEF-MANGO képzés a kiemelkedő tehetséggel rendelkező munkatársaknak kínál egyéni lehetőségeket. Az Auchan Executive Graduate Program négy éves gyakorlati vezetői képzést nyújt. A vállalat legújabb képzése pedig az Auchan Leadership Program, amelyet kifejezetten a felsővezetők szakmai fejlődéséért hívtak életre.

20 alapítvány támogatása, 170 000 euró összértékben

Az Auchan kiemelten kezeli, hogy része legyen a helyi közösségeknek, ezért az áruházakban dolgozó munkatársak saját maguk is aktív részesei a környékbeli alapítványok támogatásának, akár önkéntes alapon. Emellett a tavaly 20. évfordulóját ünnepelő az Auchan az Ifjúságért Alapítvány pályázati úton, összesen 170 000 euróval, vagyis több mint 50 millió forinttal járult hozzá húsz hazai társadalmi célú projekt megvalósításához, áruházainak vonzáskörzetében.

2017 – újabb lépés a többcsatornás kereskedelem felé az első szupermarket nyitásával

Stratégiai célkitűzésével összhangban az Auchan Retail Magyarország a többcsatornás kereskedelmi formátum kialakításában egy újabb állomásához érve, hamarosan szupermarketet nyit Szekszárd belvárosában. Ezzel a lépéssel az áruházlánc még közelebb kerül a lakossághoz, erősíti dunántúli jelenlétét, és új formátummal bővíti magyarországi tevékenységét.

A szekszárdi áruházunk nyitása fontos mérföldkő magyarországi kereskedelmi tevékenységünkben, hiszen ismét egy új formátummal, szupermarkettel szolgálhatjuk ki vásárlóink igényeit. A belvárosi helyszín lehetővé teszi, hogy a városkörnyéki hipermarketjeink mellett ezzel az új formátummal még közelebb kerüljünk vásárlóinkhoz” – mondta Dominique Ducoux, az Auchan Magyarország Kft. vezérigazgatója.

Az Auchan Retail Magyarország hűségprogramja három éve nagy sikerrel fut, ebben az évben eléri az 1 millió főt a kártyatulajdonosok száma.  Júniusban elindította a vállalat a Bizalomkártya Business hűségprogramját, így már céges partnerek is részesülhetnek az egyéni kedvezményekből.

MEGOSZTÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ