Peller Mariann Utazás a lelked körül című műsorának utolsó vendége, Szabó Zsófi mesélt az édesapja elvesztéséről, férjéről és édesanyjával való kapcsolatáról. A LifeTv ezoterikus műsorában Zsófi életének kevésbé ismert oldalával ismerkedhettünk meg, és a műsorvezető megosztotta véleményét a spiritualitásról és a kereszténységről is.

Szabó Zsófi nem hisz a véletlenekben. Azt sem tartja annak, hogy Peller Mariann műsorának vendége lett. Már fiatal korában keresztény iskolába járt, édesapjától is a keresztény tanításokat örökölte, azonban határozottan nyitott személyiségnek tartja magát.

Szabó Zsófi spirit„A kereszténységbe nem fér bele, hogy higgyünk a természetfeletti dolgokban, én mégis hiszek” –  kezdi Szabó Zsófi, aki úgy véli, alapvetően mindenkit érdekel a spiritualitás, és férjét is ennek a látásmódnak köszönheti. „A felsőbb énemtől hét dolgot kértem, és mind a hét teljesült. A férjem volt az egyik” – osztotta meg a színésznő, aki sokat harcolt édesanyjával szerelme miatt.

„Amikor apukám meghalt, át kellett vennem a családfő szerepét. Anyukám lelkileg elveszett, mert nem tudott engem annyira irányítani, amennyire szeretett volna” – kezdte Zsófi, akinek a mai napig nagyon fontos a családi kötelék, de azt nehezen tudta feldolgozni, hogy édesanyja először nem fogadta el férjét, Zsoltit roma származása miatt.

„Zsolti akkor nagyot csalódott, és azt gondolom, hogy hatalmas gesztus a részéről, hogy meg tudott bocsátani anyukámnak. Én is megbocsátottam neki, empatikusabb szemmel nézem már őt. Megértem, hogy mitől félt, és tudom, hogy nagyon szeret, ami minden rossz döntése alól felmenti” – mondta Zsófi, aki számára rendkívül fontos volt a templomi esküvő és a házasságra való felkészülést is nagyon hasznosnak találta. „A jegyesoktatás akkora élmény volt, hogy még biztosabb igent tudtam mondani Zsoltinak az oltár előtt – mesélte a műsorvezető, aki úgy véli, ha valaki nem biztos magában, a jegyesoktatás el is tudja tántorítani a házasságtól.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ