Özer Nóra nyerte meg tavaly a Nemzet Szépe szépségversenyt, nyáron ügyvédként doktorált az Eötvös Lóránt Tudományegyetemen, most pedig végzett jogászként kezdi meg gyakorlatát egy budapesti ügyvédi irodában, miközben a szépségiparban is helyt áll.

A diplomás szépség nemrég csatlakozott Dr. Ujj Péter ügyvédi irodájához, ahol a szerződések kezelése mellett tárgyalásokra is elkísérheti majd a neves szakembert.

Özer Nóra reméli, hogy munkahelyén sok tapasztalatot szerez majd, hiszen a gyakorlatban sokkal többet meg lehet tanulni, mint az iskolapadban töltött öt év alatt.

A Nemzet Szépe 2016-os győztese szerint kollégái örülnek majd neki, hogy egy szépségkirálynővel dolgozhatnak együtt. „Egyelőre nem sikerült mindenkivel alaposan megismerkednem, de biztosan sikerül majd beilleszkednem és több pozitív visszajelzésre számítok, mint negatívra” – fogalmazott.

A fiatal jogász az ügyvédi karrier mellett a szépségipart sem hanyagolja, hiszen ő lett a Pearl Cosmetics reklámarca.

Özer Nóra Nemzet Szépe 2016Özer Nóra a kozmetikai termékeket forgalmazó cégről elmondta, krémjeik, maszkjaik, arcradírjaik kizárólag természetes alapanyagokból készülnek, és a webshopon keresztül bárki könnyedén hozzájuk juthat.

A mostani arcápolók sok parabént, adalékanyagot és mesterséges színezéket tartalmaznak, ebben különbözik tőlük a Pearl Cosmetics. Az én feladatom, hogy népszerűsítsem a Magyarországon még kevésbé ismert márkát, Facebook-oldalamon például már nyereményjátékot is indítottunk” – mesélte a tavalyi Nemzet Szépe győztes.

A szépségkirálynőnek tehát két fronton is helyt kell állnia az életben, de mint mondta, korábban is sikerült összeegyeztetnie a tanulmányait a szépségiparral, tehát van már tapasztalata benne.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ