A népszerű műsorvezető és kétgyermekes anyuka, Ada mindig is odafigyelt arra, hogy egészségesen étkezzen. Gyermekkora óta sportol, sőt az elmúlt években már ő is tart rendszeresen edzéseket, elmondás szerint így még fittebben tudja magát tartani! Természetesen, a rendszeres edzés megkívánta a megnövelt fehérjefogyasztást is, azonban ekkor derült ki, hogy mint oly sokan mostanában, ő is laktózérzékeny!

Ada Turbó Diéta 1Először azt vettem észre, hogy bizonyos fehérjeporok és ételek elfogyasztása után egyáltalán nem vagyok jól,  majd hosszas kutakodás és vizsgálatok után kiderült, hogy laktózérzékeny vagyok”- árulta el Ada, aki ekkor kezdett el keresgélni egy laktózmentes fehérjeport, amit ő is beleépíthet a mindennapi életébe, edzések közé, vagy éppen vacsorahelyettesítőnek! „Szerencsére a segítségemre volt, Handl Tamara, a Turbó Diéta szakmai vezetője, aki elmondta, nagyon fontos, hogy olyan fehérje turmixport válasszak, ami teljesértékű étkezésnek fog számítani, mivel tartalmazza a megfelelő ásványi anyag és vitaminbevitelt! Sokan nem tudják, de gyakorlatilag a fehérjediéta lényege, hogy az étrendedben megváltoztatod a tápanyagbeviteli arányokat: kevesebb szénhidrátot, és sokkal több fehérjét eszel, ezzel támogatva az izomzat megtartását és a zsírégető folyamatokat”- mesélte a népszerű műsorvezető, aki kirobbanó formában van, de ezért bizony sokat is tesz! „Fontos számomra az egyensúly, szeretem a friss, egészséges  alapanyagokat, kerülöm a  finomított élelmiszereket és a cukrot. Persze, ez nem azt jelenti, néha-néha nem fér bele egy édesség, vagy egy hamburger! Az étkezés mellett nagyon fontos a megfelelő mozgás, így akik hozzám járnak edzeni, nekik is azt javaslom, hogy hetente legalább háromszor jöjjenek!

Nézd meg a videót is:

Hangulatod szerint ízesítheted, így mindig változatos

Alapvetően speciális diétát nem tartok,  csak amennyit a laktózmentes életmód megkövetel! Ősszel azonban kimondottan odafigyelek arra, hogy minél több C- és D-vitamint fogyasszak, valamint zöldséget, gyümölcsöt és persze gyömbérteát! Szívesen járok infraszaunába  és sóbarlangba is, ha időm engedi!”- mesélte Ada, aki szerint fontos, hogy a diétában változatosak legyenek az ízek is!  „A laktózmentes fehérje turmixpor natúr ízű, így hangulat, vagy évszak szerint ízesíthető fahéjjal, karobporral, espresszóval, vagy akár mézeskalács fűszerkeverékkel is! Nagyon laktató, könnyen elkészíthető, így a mai rohanó életmódba teljesen illeszkedik, könnyen magammal tudom vinni munkába vagy edzésre is!

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ