Az idén végzett két diákkal együtt huszonhatra emelkedett azok száma, akik felsőfokú végzettséget vagy szakmát szereztek az MKB Bank ösztöndíjprogram segítségével. A kezdeményezésre továbbra is sokszoros a túljelentkezés.

Az ebben az évben megüresedett tizenkét helyre 132 pályázat érkezett a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálathoz (NGYSZ), amellyel közösen immár húsz éve, 1997 óta működteti az MKB Bank a tehetséges, ám nehéz anyagi körülmények között élő gyermekek és fiatalok tanulmányait segítő ösztöndíjprogramját.

A kezdeményezésnek minden tanévben száz, kiemelkedő képességű, de szociálisan hátrányos helyzetű gyermek és ifjú a kedvezményezettje. Közülük minden negyedik valamelyik felsőfokú oktatási intézmény hallgatója. Idén két diák végzett. Egyikük a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen szerzett diplomát, a másik tanuló a KOTK Külgazdasági Szakközépiskolában fejezte be tanulmányait. Mindketten 2006 óta részesülnek a támogatásban. Velük együtt már huszonhat fős az MKB ösztöndíjasok Végzett Diákok Klubja, amelynek tagságában közgazdászok, mérnökök és orvosok mellett régész, informatikus és táncművész is akad.

MKB Ösztöndíjprogram 1A bank társadalmi felelősségvállalási tevékenységének alappillérét jelentő ösztöndíjprogram mellett, amelynek segítségével az első végzős 2007-ben vehette át a diplomáját, a bank és az NGYSZ együttműködésének a karácsonyi gyermekgála is része.

December 17-én délelőtt huszadik jubileumi alkalommal rendezik meg az MKB Karácsonyi Gyermekgálát, amelynek programja a sok gyermek számára maradandó élményt nyújtó, kedves, karácsonyi hangulatot idéző Diótörő című mesebalett. Az előadással, az ünnepi ajándékokkal és finomságokkal a bank igyekszik szebbé, gazdagabbá, felejthetetlenné tenni a karácsonyt – a kezdetek óta több mint 24 ezer gyermek számára.

MEGOSZTÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ