A Scitec Nutrition huszadik alkalommal rendezte meg a Superbody-t, Magyarország legrangosabb testépítő és fitnesz versenyét. A Kongresszusi Központ színpadán több száz kiló izom vonult fel egyetlen nap alatt, az eseményen több mint 1500 néző drukkolt a rekordszámú, közel 200 indulónak, a verseny összdíjazása pedig meghaladta a 6 millió forintot.

A komoly presztízzsel bíró győzelem érdekében a versenyzők brutálisan odatették magukat, hiszen a Superbody az a verseny, ahol a komoly nemzetközi eredményekkel bíró versenyzőknek is keményen meg kell küzdeniük a dobogós helyezésekért, és ahonnan jó pár testépítő és fitnesz karrier szökkent szárba, egészen profi szintig vagy akár az Olympia színpadáig.

Scitec Superbody 2017 lányokA Superbody díszvendége a testépítés egyik legnagyobb sztárja, az idei Mr. Olympián 8. helyezést elért Team Scitec versenyző, Brandon Curry volt.  Az éppen versenyre készülő, ezért bombaformában lévő Brandon nem mindennapi látványt nyújtó bemutatót is tartott a Kongresszusi Központban állva őrjöngő rajongóknak.  A Superbodyról persze nem hiányozhattak a hazai testépítés és fitnesz nagyjai sem, a díjátadók között ott voltak a legismertebb Team Scitec tagok is, többek között Toldi Zsuzsanna, Békefi Brigitta, Bodó Dóri, Salamon Dia, Csuhai János és Kathi Béla is.

Scitec Superbody 2017 GPA Superbody legrangosabb, Grand Prix kategóriájának 1. díját a hazai testépítés élő legendája, Molnár Péter hozta el, aki drámai küzdelemben tört az élre a szintén világklasszis formában lévő második helyezett Szmereka László előtt.

A SCITEC-ről
A SCITEC NUTRITION az elmúlt 20 évben Európa egyik vezető sport-táplálékkiegészítő márkájává fejlődött kiváló ízeinek, egyszerű használhatóságának és számos innovatív megoldásának köszönhetően. Prémium minőségű termékeit több mint 90 országban fogyasztják elsősorban sportolók és az aktív, egészségtudatos életmód követői. A legszigorúbb élelmiszerbiztonsági követelmények betartásával készülő étrend-kiegészítők és vitaminkészítmények egyenletesen kiemelkedő minőségben jutnak el a fogyasztókhoz. A SCITEC NUTRITION minden sportoló elkötelezett támogatójaként így járul hozzá a legjobb teljesítmény eléréséhez és az életminőség javításához.
A SCITEC Magyarország a Magyar Olimpiai Csapat hivatalos sport-táplálékkiegészítő szállítója és arany fokozatú támogatója, valamint a SCITEC NUTRITION kapta a 2017-es év európai márkája díjat.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ