2018. február 24-én rendezik meg a Budapesti Kongresszusi Központban a Pedagógus Expót. A rendezvény célja, hogy alternatívákat biztosítson a pedagógusoknak az élmény alapú oktatáshoz, melyek segítségével maguk is sikerélményhez juthatnak.

Balatoni Katalin, a Pedagógus Expo szervezője maga is pedagógusként tevékenykedik, de olykor csalódás érte, amikor a pályára került.

Azt hittem, hogy a szakma álomszép és tele van örömmel. Ez így is van, de sokszor a kollégákon teljesen mást láttam. Szeretnénk segíteni mindenkinek, hogy miként lehet  plusz élményt adni és kreatívan dolgozni a gyerekekkel” – fogalmazott.

Meglátása szerint az elmúlt időszakban rengeteget változott a gyerekek kompetenciája, amihez a pedagógusoknak alkalmazkodnia kell. Bár a feladat nem egyszerű, a hasznos tudás mentén elindulva, az anyagok kreatív feldolgozásával nem is lehetetlen. Előadásában saját életútján keresztül ejt szót a pedagógustársadalom elnőiesedéséről, tapasztalatairól és a szakma megreformálásáról.

Az eseményen Szabó Péter tréner motivációs előadásában elárulja, hogyan kell szeretni az életet, és hogyan lehet másokkal is elhitetni, hogy a pedagógus is ember. Szintén kiemelt előadóként lép majd színpadra Bagdy Emőke szakpszichológus, aki elmondja, miként lehet felszínre hozni a gyerekek kreativitását, Böjte Csaba ferences rendi szerzetes pedig a gyerekek irányából közelíti majd meg a témát.

A rendezvény fő célja, hogy egy olyan napot töltsön együtt több ezer pedagógus, mely nem csupán szakmai megújulást, hanem jelentős önélményt és motivációs forgatagot biztosítson a résztvevőknek.

Az előadók által egyszerre jelenik meg: a pedagógus mint ember, a gyermek mint eredendő jó, a pedagógia mint tudomány, és a pedagógia gyakorlata.

A szekciótermekben az egész nap folyamán zajlanak majd a programok, amelyeken többek között a mesepedagógiát és a burn out szindrómát is alaposan körbejárják a meghívott vendégek segítségével.

A rendezvény bevételéből a Bethesda kórház Alapítványa kerül támogatásra.

Jegyek itt: https://www.jegy.hu/program/pedagogus-expo-2018-86709

MEGOSZTÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ