Neves olimpikonokkal közösen, 200 darab gumiabroncsból rakták ki az Ökumenikus Segélyszervezet 1353-as adományvonalának számait önkéntesek és a Bridgestone munkatársai. A látványos szabadtéri installációval a szervezet adományvonalát kívánta népszerűsíteni az abroncsgyártó. A tatabányai vállalat emellett 30 szett gumiabroncsot adományozott a segélyszervezetnek 3 millió forint értékben annak érdekében, hogy a szervezet munkatársai az adventi időszak fokozott szállítási igényeit, majd az ünnepek utáni hétköznapokban felmerülő logisztikai feladatokat is maradéktalanul teljesíteni tudják.

Az Ökumenikus Segélyszervezet immár a 22. alkalommal szervezte meg szeretet.éhség. Országos Adventi Pénzadománygyűjtő kampányát, amelynek keretében az adakozók a szervezet tevékenységét, és így rajtuk keresztül a nélkülözők mindennapjait is segíthetik. Az adománygyűjtés egyik legegyszerűbb és közben legnépszerűbb módja a 1353-as adományvonal, hiszen a szám felhívásával rögtön 250 Ft-ot adományoznak a rászorulók javára. A nagyobb felajánlásokat a www.segelyszervezet.hu oldalon lehet megtenni, illetve a szervezet adománypontjai mellett a nagyobb postákon is lehet adományozni.

Idén a Bridgestone is csatlakozott az adománygyűjtő akcióhoz. A tatabányai vállalat neves olimpikonokkal közösen 200 darab gumiabroncsból rakta ki a Segélyszervezet adományvonalának 1353-as számát. A Bridgestone ez által az éjjel-nappal hívható adományvonalra és az adományozás jelentőségére kívánja felhívni a figyelmet.

DCIM100MEDIADJI_0298.JPG

Az Ökumenikus Segélyszervezet országos intézményhálózatában egész évben végzett feladatok mennyisége – az országos adománygyűjtés okán is – az ünnepek táján megnövekszik. A munkatársak összesen 30 autót használnak folyamatosan és ezekkel a járművekkel oldják meg országos intézményhálózatuk szállítmányozási feladatait is. Ez a folyamat nem áll le decemberben, a karitatív szervezet munkatársainak számtalan logisztikai feladatot kell megoldaniuk egész évben. Mindeközben akár több százezer km-t is megtesznek, ezért különösen fontos, hogy az autók abroncsai mindig megfelelő állapotban legyenek. A tatabányai vállalat ebben is támogatni szeretné a szervezet munkatársait: a cég a Segélyszervezet teljes flottáját, azaz 30 autóját új gumiabroncsokkal látta el, így összesen 120 darab abroncsot adományoztak számukra.

Az installációval és az abroncs adománnyal azokat szeretnénk támogatni, akik maguk is segítenek másokat” – mondta Topolcsik Melinda, a Bridgestone Tatabánya Termelő Kft. ügyvezető igazgatója. „Bízunk abban, hogy ezzel a hozzájárulással vállalatunk tud abban segíteni, hogy az adományvonalon keresztül befolyó támogatás nagyobb, az abból vásárolt adományok szállítása pedig zökkenőmentes és biztonságos lehessen.

Nagy örömmel fogadtuk a Bridgestone felajánlását, hiszen országos és nemzetközi tevékenységünk során sokat vagyunk úton, számos munkatársunk dolgozik az adományok célba juttatásán” – fogalmazott Lehel László, az Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója. „Az adventi adománygyűjtés évről évre egyre nagyobb segítséget jelent szervezetünk működése és fejlesztése szempontjából. A Bridgestone adománya pedig ahhoz járul hozzá, hogy logisztikai költségeink csökkentésével még hatékonyabban támogathassuk a rászorulókat” – tette hozzá.

Bridgestone adomány 1Az 1991-ben alapított Ökumenikus Segélyszervezet Magyarország egyik legnagyobb, nemzetközileg is elismert karitatív szervezete. Az alapító egyházak összefogása ma már szakemberek, önkéntesek, adományozók és felelős vállalati partnerek egyre bővülő közösségeként segíti a bajbajutottakat és nélkülözőket. A Segélyszervezet a nemzetiségi, vallási és világnézeti hovatartozásra való tekintet nélkül, a legszigorúbb szakmai és átláthatósági követelményeknek megfelelve nyújt segítséget a rászorulóknak Magyarországon, a Kárpát-medencében és a nemzetközi közösség részeként. A szeretet.éhség.

Országos Adventi Pénzadománygyűjtés december 31-ig folytatódik, a szervezet továbbra is köszönettel fogadja a felajánlásokat!

MEGOSZTÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ