Filip Dániel Facebook bejegyzései után gyakorta olvasható a „szenvedélyünk a kutya” hashtag. Ez nem PR, sokkal inkább hitvallás. Egy olyan ember meggyőződése, akit a kutyák iránti szenvedély hajt, és a felelős állattartás eszméjének átütésére tette fel az életét. Dániellel folytatott beszélgetésünkből az is kiderül, hogy a „csodálatos kutyadoktor” itt él közöttünk.

Mi jelezte azt, hogy ezt a pályát szánták neked az égiek?

Állatorvos családból származom, így kitaposott ösvényen vezetett az utam, egészen addig, mígnem egy kis rendelőben találtam magam. Néhány év praxis után azonban úgy éreztem, hogy a klasszikus közeg már nem elégíti ki a szakmai kíváncsiságom, így váltottam. Számításaimra Vácon, az állategészségügy innovatív szegmensében leltem rá.

Mikor szólalt meg a benső hang, hogy ideje valami újba kezdeni?

Jó pár évet dolgoztam a gyógyszeriparban, ahol alaposan kiismertem a hagyományos orvoslás árnyoldalait. Nem titok, hogy már az egyetemen is gyógyszerorientált szellemben tanítanak, és bántóan keveset foglalkoznak az alternatív, természetadta lehetőségekkel. Nálam ez indított be egyfajta mechanizmust. Egy nagyot álmodva megalapítottam a Quebeck-et, és a gyógyszeripari módszerek helyett a gyógyszermentes állatorvoslásra tettem fel a pályám, az életem.

Dr. Filip Dániel - QuebeckEz egy szikra, vagy impulzus hatására következett be?

Egy siker idézte elő. Egész pontosan egy sportkutyás ismerősöm keresett meg azzal, hogy segítsem a világbajnokságon szereplő agarait. A kutyák egy ilyen szintű futóversenyen orrhosszon belül sprintelnek, tehát hatalmas a küzdelem.

Az általam már korábban alkalmazott funkcionális módszert (légzés, gyorsabb regenerálódás elősegítése, csontok és ízületek erősítése) átemeltem a versenysportba, amelynek segítségével nem egészen két hónap múltán az ebek már több testhosszal győztek a mezőny előtt. Ez a doppingellenőröknek is feltűnt, vért vettek és a NOB előírásainak megfelelően bevizsgálták, de a minta persze negatív lett. Nagyon örültem, hiszen hivatalos „bizonyítványt” is kaptunk arról, hogy az eredményeink teljesen természetes alapokra épülnek.

Jelenleg a blökik egészségéért, hosszabb életéért dolgozol. Ez lenne a végcélod?

Dr. Filip DánielAzt látom és tapasztalom, hogy olyan mentalitással és meggyőződéssel, ahogy mi fordulunk ehhez kérdéshez, arra csak kevesen hajlandók. A legfontosabb küldetésem, valamint a személyes ambícióm a felelős állattartás melletti küzdelem.

Minden gazdit természetből fakadó és hatásos produktummal szeretnék kiszolgálni, ezzel késztetni őket a kedvenceik egészségesebb táplálásra. Véleményem szerint így lehet reformot csempészni a sok sebből vérző hazai állapotokba, de a nemzetközi kutyás társadalmat is igyekszünk segíteni az alternatív szemléletünkkel.

Miből meríted az erőd? Mi jelent igazi kikapcsolódást számodra?

Nehéz levetkőzni a mindennapokat. Életem talán legtermékenyebb része pörög, és ha egyszer kikapcsolok, akkor nagyon nehéz visszarázódnom. De mivel a pihenésre mindenkinek szüksége van, ezért olykor motorra pattanok, és húzom a gázt. Az utazás, a felfedezés elemi erővel hat rám, de szívesen járok sporteseményekre is, a veszprémi kézilabdacsapat nagy rajongója vagyok. Ám mit sem érne mindez a családommal és a kutyáimmal töltött idő nélkül!

MEGOSZTÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ