2018. április 6-án mutatja be a HeArt Társulat „Páratlan páros” című bohózatát a Fészek Művészklubban. A történet főhőse egyszerre él két házasságban, titka azonban veszélybe kerül egy váratlan baleset során. A férfi barátjával összefogva próbálja a végsőkig menteni a helyzetet, így hazugságaik egyre kuszább hálója mindenkire több fiktív személyiséget aggat – míg az identitások káoszában már az igazságot sem hiszi el senki. A HeArt Társulat Ray Cooney világszerte ismert vígjátékával mutatkozik be a közönségnek, a színdarabot Bródy Norbert rendezi.

John Smith átlagos londoni taxisofőr, akinek titokban két felesége van külön háztartásokkal. Óramű pontosságú menetrendjével évek óta képes megőrizni élete párjait, egy rosszkor jött baleset és egy kórházban töltött éjszaka során viszont véletlenül mindkét címét megadja. Az aggódó feleségek bejelentik az eltűnését, így a nekik való párhuzamos magyarázkodás mellett még két rendőrfelügyelő kérdései elől is ki kell térnie. Kettős élete megóvásáért kénytelen beavatni Stanley barátját is a titkokba, akivel közösen próbálják egyre kétségbeesettebb hazugságokkal oltani a tüzet, a folyamatosan dagadó kamulavina viszont félő, hogy mindenkit maga alá temet a végére.

HeArt Páratlan páros flyer„- Mi lesz velem? A felügyelő most közölte a feleségemmel, hogy mi vagyok én.
– Azt is közölte, hogy mi vagyok én. Még a végén felügyelet alá helyeznek.
– Ha nem mozdulsz ki Wimbledonból, ez nem történik meg.
– Azért rohantam ide Richmondba, mert benne van a fényképed a lapokban! Össze kellett tépnem!
– Nekem meg le kellett nyelnem! Megúsztam egészen addig, amíg nem kezdtél el segíteni nekem!”

Ray Cooney térdcsapkodós komédiája az egyik legtöbbet játszott prózai mű hazánkban. A kifordított helyzetek és exponenciálisan sokasodó alteregók miatt a nézőnek végig komolyan kell összpontosítania, hiszen a két férfi elkeseredett improvizációi egyszerre több alternatív valóságot építenek fel a különböző karakterek számára. A darabban így egyre szorultabb helyzetekből kell kihazudniuk magukat – a kérdés persze annyi, hogy lehet-e ezt a végtelenségig folytatni. John szerepében Krajnik-Balogh Gábor látható, a két feleséget pedig Kálmán Henrietta és Nagy Alexandra játssza, Bródy Norbert rendezésében.

A HeArt Társulat fiatal művészekből álló alkotócsoport, amelynek elsődleges célja szórakoztató színművek színpadra állítása. Tagjai olyan színészek, akiknek aktív színházi munkáik mellett komoly igénye van önálló ötletek megvalósítására is közös kezdeményezések mentén. A társulat 2017-ben alakult Kálmán Henrietta társulatvezető és Bródy Norbert rendező irányításával, a közönség előtt pedig a Páratlan páros áprilisi premierjével mutatkoznak be.

HeArt Páratlan páros 1

  • John Smith – Krajnik-Balogh Gábor
  • Stanley Curtis – Krausz Gábor
  • Mary Smith – Kálmán Henrietta
  • Barbara Smith – Nagy Alexandra
  • Troughton felügyelő – Gombos Krisztián
  • Porterhouse felügyelő – Korcsmáros András
  • Bobby Franklyn – Sipos András
  • Riporter – Szőke Dániel

Írta: Ray Cooney
Fordította: Ungvári Tamás
Rendező: Bródy Norbert

Az előadás Facebook oldala: https://www.facebook.com/events/196148950970639/
A HeArt Társulat Facebook oldala: https://www.facebook.com/HeArtTarsulat/

Előadások:

2018. április 6. Fészek Művészklub (pesti bemutató)
2018. április 13. TEMI Fővárosi Művelődési Háza (budai bemutató)

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ