Elképesztő sikert aratott Bihari Alexandra Los Angelesben, a 24 éves lányt tüntették ki több nemzetközi sikere miatt, az arablovas világ legnívósabb díjátadó gáláján, a Darley Awards eseményen, a Sheikh Mansoor arablovas fesztivál szervezésében. Az egyedi trófeát az Oscar-gála színpadán vehette át, nagy tapsvihar közepette és nemzetközi vendégek kíséretében.

A világszintű eseményre a három legjobb zsoké-jelöltet hívták meg, így köztük a nyíregyházi sportolót is. A fiatal lány álmában nem gondolta volna, hogy egyszer az Oscar-díjak „otthonában” veheti át élete egyik legnagyobb elismerését.

„Nagy rajongója vagyok az arablovas futamoknak, emiatt rendkívüli lelkesedéssel fogadtam annak hírét, hogy meghívtak a Darley Awards ceremóniára mint az egyik legjobb zsoké-jelölt. Azt érdemes tudni, hogy Magyarországon akkor válik valaki profi zsokévá, ha negyven versenyt megnyer, én eddig huszonnyolc futamon győztem. Reménykedem benne, hogy ebben az évben elérem ezt a szintet” – kezdte Alexandra, aki azt is elárulta, hogy több kategóriában is adtak át díjakat. Elismerték az amerikai, majd a nemzetközi arablovas versenyzés legkiemelkedőbb alakjait is.

Bihari Alexandra zsoké 1A legjobb három helyezettet személyesen is elhívták az eseményre. Az eredmény egy tizenhat tagú bizottság döntése alapján alakult ki. Olyan kimagasló személyeket válogattak a zsűribe mint az Abu Dhabi sporthivatal kommunikációs menedzsere, az Emirates légitársaság kommunikációs alelnöke illetve Lara Sawaya, a Sheik Mansoor Festival vezérigazgatója.

„Csodálatos érzés volt az arablóversenyzés elsőrangú hírességeivel Hollywoodban végigvonulni a vörös szőnyegen. Akkor váltam igazán izgatottá, amikor a Dolby Színház képernyőjén megláttam önmagamat, a római világbajnokság győzteseként. A színpadra hívták az Emirates légitársaság marketing menedzserét, hogy nyissa ki a borítékot, és olvassa fel a benne található nevet. Kirázott a hideg, és az életem egy része lepörgött előttem, amikor meghallottam, hogy engem szólítanak. Ujjongva ugrottam fel a közönség soraiból, hogy átvegyem a Darley díjamat, amely egy női zsokét és egy arablovat jelképez. Remegett kezem, lábam az adrenalintól. A beszédemben elmondtam, hogy gyerekkori álmom vált valóra, majd teljes nyugalom szállt meg, attól a tudattól, hogy végre megtérült a belefektetett energia. Így még nagyobb erővel folytatom a versenyeket és az edzéseket.”

 

MEGOSZTÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ