Hamarosan újabb harcosok születnek, a Ninja Warrior Hungary 2018-ban visszatér és kiderül, avathatunk-e magyar ninját. A TV2 szuperprodukciójának műsorvezető-csapata megújul, Tilla mellett Kasza Tibi áll majd a kamerák elé, a pálya szélén pedig Stohl Luca kérdezi majd a versenyzőket és családtagjaikat. A Ninja Warrior Hungary stábjához ráadásul most bárki csatlakozhat, akinek mindene a videózás, hiszen a műsor keresi vloggerét. Aki pedig újra átélné a 2017-es küzdelem legizgalmasabb pillanatait, az május 28-tól hétköznap esténként megteheti. A TV2 ismét műsorra tűzi a Ninja Warrior Hungary-t.

A tavalyi évben a Ninja Warrior meghódította Magyarországot. A közönségkedvenc és szakmai díjjal is elismert szuperprodukció első évadában több ezer jelentkező közül került ki a Ninja Warrior Hungary kilencszáz mindenre elszánt harcosa, hogy meghódítsa a legyőzhetetlennek tűnő akadályokat. A TV2 produkciója 2018-ban visszatér a monumentális akadálypályával, új kihívásokkal és új műsorvezetőkkel. Tilla mellett ezúttal Kasza Tibi követi majd a versenyzők minden mozdulatát. A műsort idén is az IKO Műsorgyártó készíti a TV2 megbízásából.

„Tavaly hatalmas élmény volt a világ egyik legnagyobb show-jának műsorvezetőjeként testközelből végignézi ezeket az emberfeletti sportteljesítményeket. Olyan versenyzők érkeztek, akik hónapokon keresztül kőkeményen készültek, hogy végig tudjanak menni a pályán. Ez a világ egyik legnagyobb tévés díszlete, lélegzetelállító a mérete, mi például képernyőn kell, hogy nézzük a pálya elejét, mert a végéből, ahol mi vagyunk, alig látható szabad szemmel. Nagyon sokan megállítottak az utcán, hogy mennyire szeretik ezt a műsort és mennyire izgalmasak az adások. Kasza Tibivel és Stohl Lucával ugyan már szerepeltünk közös műsorban, de műsorvezetőként még nem dolgoztunk együtt, ez egy új és izgalmas feladat lesz mindannyiunknak.” – mondta Till Attila.

„Hatalmas rajongója vagyok a műsornak, az első évad minden adását a televízió előtt ülve izgultunk végig a feleségemmel, éppen ezért nagyon örültem a felkérésnek. Tillával már számos műsorban találkoztunk, jól ismerjük egymást, de ez lesz az első közös műsorvezetésünk, amit én nagyon izgatottan várok. Amiatt pedig ne aggódjon senki, hogy távol áll tőlem a sport, mert elméletben óriási szakértő vagyok. Bár egy 5 kg-os súlyt nem tudok felemelni, de pontosan tudom, hogyan kellene” – viccelődött Kasza Tibi, aki megígérte, a Ninja Warrior Hungary 2018 műsorvezetőjeként komolyabb oldalát is megmutatja majd.
A pálya szélén ezúttal Stohl Luca kérdezi majd a versenyzők családtagjait, és a mindenre elszánt ninja-jelölteket.

A Nina Warrior Hungary női műsorvezetőjének lenni óriási szakmai kihívás. Hálás vagyok, hogy felkértek erre a műsorra, ami egy újabb, nagyon fontos lépcsőfoka a műsorvezetői karrieremnek. Az pedig külön öröm, hogy két ilyen rutinos tévéssel dolgozhatok majd együtt. Nagyon várom a forgatásokat!”– árulta el Luca, aki emellett továbbra is a FEM3 Café csapatát erősíti.

Majka a TV2 másik, készülő szuperprodukciójában látható majd, míg Mádai Viviennel a Mokka műsorvezetőjeként találkozhatnak a nézők, de más műsorban is szerepel majd. A Ninja Warrior Hungary idei stábjához ezúttal bárki csatlakozhat, aki szívesen nézi kamerán keresztül a világot, kisujjában van a videókészítés minden trükkje, és úgy érzi, jó dumájával igazi ninja-vlogger válhat belőle. A TV2 szuperprodukciója keresi vloggerét, amihez nem kell mást tenni, mint hogy a jelentkező elküldje legfeljebb 3 perces bemutatkozó videóját, amiben meggyőzi a zsűrit rátermettségéről és technikai tudásáról. A kiválasztott vlogger minden idők egyik legkeményebb műsorának tekinthet be a kulisszái mögé, hogy aztán ő kalauzolja el a nézőket a Ninja Warrior Hungary online világába. Itt lehet jelentkezni: Vlogger jelentkezés

Mielőtt az idei ninja-jelöltek birtokba vennék a Ninja Warrior Hungary pályáját, és elszántan neki vágnának az új akadályoknak, május 28-tól a TV2-n mindenki felelevenítheti a tavalyi verseny izgalmas pillanatait. Hétköznap esténként a csatorna megismétli az első évad epizódjait, így ha esetleg valaki lemaradt volna a legkeményebb harcosok viadaláról, most az is pótolhat.

Ninja Warrior Hungary 2017 – május 28-tól minden hétköznap 20:55-től a TV2-n!