Major Kata - Rockstar Photographers / www.facebook.com/majorkataphotography

A nyár legjobb balatoni pillanatait élhetjük át július 4-8 között Zamárdiban, Európa legmenőbb vízparti fesztiválján, a Balaton Soundon, ahol a legnagyobb világsztárok sora lép majd színpadra, Európa legmenőbb klubjai mutatkoznak be a Balaton vizén. A Sound a Chainsmokers duó jótékonysági kampányának is helyt ad és itt indul a biztonságos fesztiválozást hirdető és segítő Safety First program is. A Sound rekordra is számíthat: 160 ezer látogatót várnak a szervezők az öt nap alatt.

Világsztár dömping a Soundon

Idén is világsztár dömpinget ígér a helyszín, ami hagyományosan a legnagyobb EDM sztárok, hip-hop és pop előadók “gyűjtőhelye”. Az öt nap alatt olyan sztárok lépnek színpadra, mint a 2017-ben Grammy díjjal jutalmazott The Chainsmokers, David Guetta, Dimitri Vegas & Like Mike, vagy Alesso. DJ Snake először érkezik Magyarországra, a fesztivál zárónapján, ahol egy másik headliner csapat, Axwell v Ingrosso társaságában zárják majd a 2018-as Soundot. Eljön a hip-hop világsztár Big Sean és az egyik legsikeresebb brit R&B – pop énekesnő, Rita Ora, aki reméljük új lemezének dalait is elhozza, a legnagyobb slágerei mellett. „Duplázni fog a Soundon Martin Garrix, aki nemcsak a nagyszínpad főműsoridős vendége lesz, hanem egy önálló estét celebrál a Jager Arénában saját kiadójával, a STMPD Recordsszal, sok vendégszereplővel, és csak másnap hagyja el a fesztivált” – tudtuk meg Lobenwein Norberttől, a fesztivál egyik alapító-főszervezőjétől. A délután fél 6-tól kezdődő programok között további nemzetközi sztárok lépnek fel a vadonatúj nagyszínpadra, többek között Oliver Heldens, Ty Dolla Sign, Ella Eyre, Timmy Trumpet, Jonas Blue, a W&W és Nervo.

Magyar fiatalokért kampányol a The Chainsmokers a Soundon

Szövegértési nehézséggel küzdő magyar gyerekek segítéséért kampányol a Balaton Sound támogatásával a Zamárdiban idén fellépő The Chainsmokers duó. A jótékonysági nyereményjátékba a beugró a „Read it” jótékonysági fesztivál trikó vagy póló megvásárlása volt. A limitált mennyiségben gyártott trikók és pólók egyedi számozásúak, vagyis a játékban sorsjegyként működtek. A két amerikai DJ-ről közismert, hogy fontos számukra a tanulás, az olvasás, a United Way Magyarország pedig olyan gyerekekkel dolgozik, akiknek segíteni kell abban, hogy értsék és élvezzék, amit olvasnak. A játék során két kisorsolt szerencsés nyereménye pedig, hogy a Dj duó VIP vendége lesz a Balaton-parti fesztiválon. A pólók teljes bevétele a United Way Magyarország munkáját támogatja. Az alapítvány a pénzt a KönyForgató programjára fordítja, az értő olvasás élménypedagógiai fejlesztésére.

Új, szebb, nagyobb Nagyszínpad

“Huszonhat koncepcióból, három fordulón keresztül került ki “győztesen” a most elkészült új Nagyszínpad koncepciója, ami majd’ 40 áttervezés után nyerte el végső és megvalósítható formáját. Egy dzsungelben elveszett, képzeletbeli várost jelenítünk meg, amely lehetne akár egy másik civilizációban vagy egy másik bolygón is– mesélte Fülöp Zoltán, a Balaton Sound másik alapító-főszervezője. A mintegy 10 emeletes háznyi magasságú építmény alapját Európa egyik legnagyobb szabadtéri színpada adta, az lett áttervezve ás átépítve. A grafikai tervezés 300-nál is több gépórát vett igénybe. A tartóvázat egy német statikus specialista csapat tervezte, a teljes szerkezetet 41 kamion szállította Belgiumból és 2 db 50 tonnás daru 3 napig emelte be a helyére az elemeket. A hatalmas építmény dekorációs burkolatát 3 kamion hozta a helyszínre. A 70 m széles 30 m magas objektum egy 210 oldalas szerelési könyv alapján állították össze, az építésen 150 ember dolgozott 1 héten keresztül. 500 m2 ledfal lett beépítve a Nagyszínpadba, és 2 mediaszerver hajtja meg a felületeket. Az esti kivilágítást 300 m ledszalag 120 db fényvető adja. A nagyszínpad minden alkotóelemét egyedileg tervezték és gyártották, mintegy 100 féle különböző anyagból, amin 16 gyártócég dolgozott egy hónapon át. A Nagyszínpad dekorációjának generál kivitelezője az Ezüst Kaméleon Kft .

Safety First, a biztonságos fesztiválozásért

A Balaton Sound az idén debütáló Safety First kezdeményezéssel egy szakértői csapat, illetve a fesztiválozók bevonásával elsőként kíván konkrét lépéseket tenni annak érdekében, hogy minél tudatosabban és biztonságosabban szórakozzanak a fiatalok. Mint a legtöbb fesztiválra, így a Balaton Soundra is minden évben több tízezer fiatal látogat ki, olyanok is, akik nem feltétlenül vannak tisztában saját határaikkal, korlátaikkal. Ez a jelenség komoly előkészületet, szakértelmet és erős helyszíni jelenlétet követel meg – erre már a kezdetektől kiemelt figyelmet fordítanak a fesztivál szervezői. Ugyanakkor, a Balaton Sound a Safety First program segítségével fejleszteni szeretne ezen a területen, annak érdekében, hogy a fesztiválozók számára még elérhetőbbé és átláthatóbbá váljon, hogy hova, mikor és kihez fordulhatnak baj esetén. És hogy mit is takar pontosan a Safety First program? Egyrészt a fesztiválozók biztonságával kapcsolatos területek szakértői edukálják a fiatalokat és hívják fel a figyelmüket a fesztivál során esetlegesen felmerülő problémás esetekre. A szakértői csapatban belsős – így Benis Dániel, a Sound technikai vezetője és Tóth Tibor, a fesztivál szolgáltatásfejlesztési vezetője -, valamint külsős szakértők – Dr. Zacher Gábor toxikológus, Dr. Hevesi Kriszta szexuálpszichológus, Metzker Viki DJ, valamint Henry Kettner vlogger-influencer – kaptak helyet. Mindannyian összeszedték a saját szakterületükhöz kapcsolódó, valamint az általuk leggyakrabban tapasztalt fesztivál problémákat, illetve azt, hogy a fiatalok miként előzhetik meg ezeket. A Safety First programnak van egy igazán innovatív eleme is, az élő chatbot, amely a fesztiválozók bevonásával azonnali segítségnyújtást tesz lehetővé. A fesztiválozók egy könnyen kezelhető üzenetfelületen, Facebook Messengeren jelezhetik a problémás szituációt, így pedig a Safety First szakértői vagy az őket támogató önkéntes csapatok azonnal értesülnek a helyzetről, és mihamarabb megkezdhetik a segítségnyújtást.

Különleges szolgáltatások és innovációk:

Vízitaxi

A Balaton Sound ideje alatt, gyorsjáratú vízitaxi, Balatonfüred- Zamárdi között menetrend szerint fog üzemelni. Amennyiben az utaslétszám indokolja, a menetrenden felül újabb járatok beiktathatóak.

Party Cruiser

A Balaton Sound ideje alatt élmény, buli hajóként fog üzemelni a Party Cruiser. Zamárdi indulással – naponta – 14-22 óra között vehető igénybe. A hajó ülőgarnitúrákkal, hűtőszekrénnyel, és színvonalas hangosítással van ellátva. 30 perces intervallumokban vehető igénybe, tehát akár egy, másfél, két óra időre. A hajón napozni, zenét hallgatni, táncolni, és fürödni is lehet. A Party Cruiser hajó időjárástól függően alkalmas a vízitaxi szolgáltatásra is, így közelebbi kikötőkbe ezzel a hajóval is lehet transzfer szolgáltatást nyújtani.

Balaton Sound 1Környezettudatos re-pohár

Jelentős újítás, hogy a SOUNDon is csak ún. Re-poharat használnak. A fesztiválozók 450 Ft-ért vásárolhatnak olyan, egyedi tervezésű poharat, amely nem visszaváltható ugyan, de nem kell mindvégig magukkal hordaniuk, bármikor tokenre váltható a SOUND ideje alatt, majd ennek átadásával egy újat szerezhetnek be a következő vásárláskor. Ezzel minimálisra csökken idéntől a hulladéktermelés a fesztiválon.

Karszalagos fizetés a SOUNDon is

Idén már a belépésre jogosító karszalaggal is lehet fizetni a SOUNDon is. A rendszer lényege, hogy a karszalagok RFID chippel lesznek felszerelve, így amellett, hogy minden belépési jogosultságot tartalmaznak (napok, kempingek, stb.) a fizetési funkciót is magukban foglalják. Ez a rendszer a heti és napijegyeseknél is egyaránt működik, és gyakorlatilag a Festipay fizetőkártyát váltja ki, ami ezáltal tulajdonképpen beépül a karszalagba. Így megszűnik a korábban a kártyáért fizetendő 500 forintos letét is, illetve a karszalag további előnye, hogy sorbaállás nélkül, a fesztivál mobil-applikációján keresztül – amit a Testbirds csapata tesztelt – is fel lehet tölteni. Emellett természetesen egyérintéses (contactless) bankkártyákkal is lehet majd ugyanúgy fizetni, mint eddig. A Balaton Sound a MOL Nagyon Balaton sorozat kiemelt eseménye. Az egész nyáron, a teljes régióban zajló produkció keretében harmincnál több programra egymilliónál vendéget várnak a Balatonra. A legnagyobb érdeklődés idén is a Soundot kíséri.

Jegyek még – korlátozott számban – a helyszínen és a balatonsound.com-on kaphatók.