Megugrottak a toborzási kiadások, és soha nem látott munkaerőhiány van már a munkaerő-közvetítő cégeknél is, ami béremelést kényszerít ki, és további költségnövekedést okoz. Segítségükre azonban ma már a legnagyobb multinacionális vállalatoknak is szüksége van, hiszen a dolgozóhiány és a fluktuáció miatt csöndben beruházások maradnak el Magyarországon.

A munkaerő-közvetítőknél, állásportáloknál és egyéb HR-szolgáltatóknál is mindenhol felütötte a fejét a munkaerőhiány, ezért béreket kellett emelniük, hogy megtarthassák embereiket. Ez az egyik oka a költség-emelkedésének, amely az egész piacon beépült a szolgáltatások díjába.

munka munkaerő számítógép pixaReménytelen a toborzás

A másik ok, hogy egyre nehezebb embereket toborozni, a korábban működő módszerek nem elégségesek, ezért bővíteni kellett a keresés palettáját. Az elmúlt években még csak a vezető beosztású emberek megszerzéséhez használták a fejvadászat eszközeit – ma viszont már ennek a teljes repertoárját fel kell vonultatni gyakran ahhoz is, hogy akár egy maroknyi fizikai munkást el tudjanak csábítani.

Az elmúlt egy évben az új munkaerő megszerzésének költsége minimum 50 százalékkal nőtt, ezzel szinkronban a top 5 állásportál szolgáltatási árai körülbelül 30 százalékkal kúsztak fel.

A szakmunkás keresések esetében tragikus a helyzet, a munkaerő-közvetítő cégek vezetői szerint már jellemzően nem vállalnak el olyan projekteket, amelyben hegesztőt, vagy lakatost kell keresni, mert szinte biztosak benne, hogy nem tudják megvalósítani.

munka munkaerő kézművesség agyag pixaA statisztikai hivatal jellemzően csak azt prognosztizálja, hogy aktuálisan mekkora a munkaerőhiány egy adott cégnél. A munkaerő-közvetítők viszont még azt is látják, hogy a vállalkozások milyen megrendelésektől esnek el ezáltal.

Két évvel ezelőtt szinte ökölszabály volt, hogy a munkavállalók tíz százalékért több bérért mozdulnak, de ma már alapból úgy ülnek be az interjúra, hogy 50 százalékot kérnek és a konszenzus valahol 30 százalékon állapodik meg.

Toborzás helyett kiszervezés

Kímélje meg vállalatát és erőforrásait a magyarországi munkaerő toborzás nehézségeitől.  Az Ungwire-nél 650 szakképzett munkavállaló folyamatos foglalkoztatásával biztosítják partnereik számára a magas színvonalú gyártási feladatok ellátását a lehető legköltséghatékonyabb módon.

munka munkaerő munkaerőhiány állás pixaNemcsak autóipari gyártási feladatokat vállalnak. Dolgozóik bármilyen összeszerelési vagy betanított munkát gyorsan sajátítanak el, és a megrendeléseket olcsón, magas minőségben készítik el, betartják a határidőket. Az Ungwire Kft. telephelye a magyar határhoz közel, Ungváron, Budapesttől mindössze 3,5 óra távolságra található. A területi közelség és a tíz éve működtetett logisztikai folyamatok járulnak hozzá az áru gyors mozgatásához, ami azt jelenti, hogy Ukrajna és Magyarország között maximum 12 óra alatt fordul meg az áru.

Kapacitásuk folyamatos, mivel 5000 nm-es magas technológiával felszerelt üzemükben 650 főt foglalkoztatnak.

Fókuszálja erőforrásait fejlesztési tevékenységére, az operatív, gyártási munkákat bízza az Ungwire-re!

További felhasználható hírek: https://ungwire.com/hirek/