2018. augusztus 19-én, vasárnap indult a Procter&Gamble és az ALDI Zöldebb iskolát! elnevezésű közös országos jótékonysági programja, melynek célja, hogy egy, a vásárlók által kiválasztott magyar iskola udvarát, játszóterét környezetbarátabbá tegyék. A programhoz bárki csatlakozhat, ha vásárol egy bármilyen P&G terméket az ország valamely ALDI üzletében, valamint regisztrál a program weboldalán. A nyertes iskola 3,5 millió forint értékű támogatást kap játszóterének vagy udvarának környezetbarát felújítására, zöldesítésére.

Egy átlagos általános iskolás gyermek szabadidejének legalább a felét, minimum napi 6–8 órát tölt az iskolában, ahol nemcsak a pedagógusok és a barátok, de maga a környezet is fontos befolyással van gondolkodására, érzelmeire, fejlődésére. Éppen ezért kiemelten fontos, hogy benyomások érik, milyen értékeket sajátít el ez idő alatt.

A környezettudatosság növelése a társadalom és különösen a legfiatalabb generációk számára fontosabbá vált, mint valaha: számos kihívással küzdünk a Földön, úgy, mint az erőforrások kimerülése, a hulladékkezelés, a károsanyag-kibocsátás és még sok más.

szemét hulladékA fenntartható és környezettudatos fejlődés ezért már nemcsak egy elméleti tézis, amiről beszélni kell, hanem egyike a bolygónkat érintő legfontosabb kérdéseknek. A környezet védelme mindennapjaink fontos része lett, ezért a zöld gondolkodásra való nevelés, a környezetbarát értékek elsajátítása létfontosságú a gyermekek számára.

A P&G és az ALDI mindezt szem előtt tartva augusztus 19-én elindította Zöldebb iskolát! nevű közös, jótékonysági programját. A 6 hétig tartó kampány célja, hogy a résztvevők által kiválasztott nyertes iskola udvarát, játszóterét zöldebbé, környezetbarátabbá tegyék, és ezáltal hozzájáruljanak a gyerekek zöldre való neveléséhez. A részvételhez mindössze egy P&G termék (Ariel, Lenor, Jar, Old Spice, Pampers, Head&Shoulders, Gillette, Always vagy Blend-a-med) bármely ALDI üzletben történő vásárlása, és a program weboldalán (www.zoldebbiskolat.hu) való regisztráció szükséges. Az augusztus 19. és szeptember 30. között zajló program nyertes iskolája 3,5 millió forint értékű támogatást kap az iskola zöldebbé tételére.

Föld bolygó„A P&G-nél nap mint nap azon dolgozunk, hogyan érhetünk el pozitív változásokat, hogyan ösztönözhetjük termékeinken, dolgozóinkon és gyárainkon keresztül vásárlóinkat a felelősségteljes fogyasztásra. – mondta Justyna Rymkiewicz, a P&G kommunikációs menedzsere. – A Zöldebb iskolát! országos programunk jelentős lépcsője hosszútávú céljaink megvalósításának, és büszkék vagyunk, hogy márkáink segítségével hozzájárulhatunk ahhoz, hogy egy iskola diákjai zöldebb környezetben nőjenek fel.”

A jótékonysági program mellé állt Görög Zita, aki maga is elhivatott környezetvédő és felelősen gondolkodó édesanya.

„Nagyon örülök, hogy gyermekeink környezettudatos szemléletet tanulnak. Szerencsére az elmúlt évtizedben annyi információ látott napvilágot, ami lehetővé teszi mind a szülők, mind a pedagógusok számára, hogy gyermekeink természetesnek vegyek azt a változást, ami bennünket és bolygónkat is érinti, hogy nem győzzük megszűrni és a korunknak megfelelő szinten, érthetően átadni bármelyik korosztálynak. Ha nehéz is a változás és a változtatás, mindannyiunknak együtt kell működnie ebben a harcban ahhoz, hogy élhető és kellemes hely maradjon számunkra az otthonunk. Fontos, hogy ne csak otthon, de az iskolákban is, vagy esetleg kevésbé tudatos szülők esetében fordítva, már fiatalon rögzüljenek azok a szokások és teendők, amelyekkel gondolunk az unokáinkra is. De szükségünk van az egészséges és élhető környezetre, tiszta vízre és jó levegőre. Ahogy a szorzótáblát, úgy kell megtanulnunk a Földdel való együttműködést is! Sok a teendő, ezért örömmel csatlakozom minden olyan kezdeményezéshez, amelynek köszönhetően élhetőbbé válhat a világunk, így most a P&G és az ALDI programjához is, hiszen segítségükkel egy újabb iskola diákjai teremthetnek maguknak zöldebb környezetet.”

gorog-zita-lead„Az ALDI számára a felelősségvállalás azt jelenti, hogy képességeinkkel és erőforrásainkkal pozitívan járulunk hozzá a társadalomhoz – mondta Bernhard Haider, az ALDI Magyarország ügyvezető igazgatója. – Kiemelten fontosnak tartjuk a társadalom fenntartható fejlődésének támogatását, legyen szó akár napelemek telepítéséről az ALDI üzletekre, a működésükből származó károsanyag-kibocsátás csökkentéséről vagy zöld energia használatáról az ALDI létesítményeiben.”

A két nagyvállalat célul tűzte ki, hogy országos programjukkal elősegítik az iskolák környezettudatosabb gondolkodását, felhívják a figyelmet a fenntartható fejlődés és a zöld értékek jelentőségére, valamint támogatást nyújtanak a gyerekeknek, szüleiknek és pedagógusaiknak mindennapjaik zöldebbé tételére.

A játék lépései:

  1. Vásároljon legalább egy P&G, azaz Ariel, Lenor, Jar, Old Spice, Pampers, Head&Shoulders, Gillette, Always, Blend-a-med terméket az ALDI üzletekben! A játékban résztvevő termékek teljes listája elérhető a Játékszabályzatban.
  2. Regisztráljon a zoldebbiskolat.hu weboldalon!
  3. Töltse fel a vásárlását igazoló blokk adatait és a számlán szereplő, játékban résztvevő termékek darabszámát!
  4. Ne felejtse el csatolni a blokk fotóját, szavazata anélkül nem lesz érvényes!
  5. Válasszon ki a listából az Ön által támogatott iskolát, és adja le szavazatát. Ahány termék szerepel a számlán, annyi szavazat jár a kiválasztott iskolának!
  6. A játék végén a legtöbb szavazatot elnyert iskola 3,5 millió Ft értékű támogatást kap környezetbarát játszótér felújítására, zöldebbé tételére!

A játék időtartama: 2018. augusztus 19. – szeptember 30.