Az anyaság minden pillanatát ajándékként éli meg Nagy Adri, aki alig néhány hete adott életet első gyermekének, Benedeknek. Az énekesnő várandósága alatt azt hitte, mindent túlaggódó anyuka lesz, a gyakorlat azonban neki is önbizalmat ad. Egyedül a kisbabájára neheztelő kutyusa miatt volt az első hetekben rossz érzése, de ezen a területen is kezd helyreállni a családi harmónia, miközben a mindig pörgő, és mozgalmas életet élő Adri is türelmet tanul.

„Egyelőre elég hullámzó az éjszakai ritmus, Bendedek 2-3 óránként felébreszt minket, de az ő korosztályában ez még teljesen természetes” – meséli boldogan Nagy Adri. „Talán a fürdetés és a vacsora az egyetlen fix pontja az életünknek, de már most sokkal többet hagy minket aludni, mint amikor kéthetes volt.”

A legnagyobb melegben inkább otthon hűsölnek, általában késő délután mozdulnak ki, és sétálnak Benedekkel. Már a kutyusunk is örömmel velünk tart. Az első néhány hétben nagyon neheztelt rám Benedek miatt, eléggé kétségbe estem, hogy ilyen nehezen viseli az új családtagot” – osztja meg tapasztalatait az énekesnő. „Nyilván eddig ő volt számunkra a világ közepe, így neki is fel kellett dolgoznia, hogy lett egy másik igazán fontos pontja az életünknek. Szerencsére kezd újra a régi lenni a kapcsolatunk. Akkor pedig szerintem már repdesni fog az örömtől, amikor Benedek egy-egy kiflicsücsköt ledob majd neki az etetőszékből.”

Nagy Adri azt is elárulta, sokkal lazábban éli meg az anyaságot, mint azt előre gondolta. „Működik a légzésfigyelő, ha alszik Benedek, de nem aggódok olyan sokat, mint előre elképzeltem. Gyorsabban nő és fejlődik, mint egy átlagos baba, én pedig ösztönösen veszek részt a kis dolgaiban, eltűntek a legnagyobb félelmeim. A Czeizel Intézetben végzett hathetes, három testtájas csecsemőultrahang is megnyugtatott, hogy minden a legnagyobb rendben a kisfiammal. Én a prevencióban hiszek, így fontosnak tartom, hogy minden fontos vizsgálaton átessen” – hangsúlyozza Adri, aki tudja, számos olyan betegség létezik, amelyek a magzati életben még nem mutatkoznak, kialakulásuk, illetve azonosításuk a megszületés után lehetséges. A korszerű ultrahangos szűrővizsgálatnak köszönhetően azonban az esetlegesen feltárt eltérések és rendellenességek idejekorán, már a tünetek megjelenése előtt kezelhetővé válnak.

Már ezalatt a pár hét alatt is rengeteget tanultam” – fejti ki az anyaság kapcsán a gyönyörű énekesnő. „Eddig nagyon szabad voltam, jöttem-mentem, intézkedtem. Most minden percemet Benedekkel töltöm. Nem voltam soha türelmes típus, így most a türelmet is tanulom a kisfiam mellett. Van, hogy egy óra, míg elalszik, mégsem érzem tehernek megélni ezeket a pillanatokat. Most ő a legfontosabb, az ő igényei, érzései kerültek előtérbe, és ez így van rendjén.