2018. november 20-án, a Gyermekek Világnapján ismét a gyerekek veszik át a vezető szerepet idehaza és külföldön is. Idén másodszorra az UNICEF Magyarország is csatlakozik a világszervezet talán legvidámabb kampányához, a Gyerekhanghoz, amelyet az ENSZ gyermekjogi egyezmény elfogadásának évfordulóján tartanak. November 20-án kékbe borul az ország több pontja, számos intézményben a kicsik kipróbálhatják a felnőtt szerepeket, sőt, több helyen az „irányítást” is átveszik.  

Figyeljünk a gyermekekre! Hallgassuk meg a véleményüket, adjunk nekik elég információt a világról, vonjuk be őket az életüket érintő döntésekbe – ezek a fő üzenetei az UNICEF Gyerekhang kampányának. November 20-án az üzleti életben, a kultúra, a média, a szórakoztatóipar és a sport különböző helyszínein fordított napot tartanak, ahol a gyerekek belekóstolhatnak a felnőtt szerepekbe és elmondhatják, mit gondolnak az adott közegről, milyen jövőről álmodnak.

UNICEF gyerekek világnapja 2Máris több tucat szervezet, vállalat és sportegyesület jelezte, hogy szeretné a maga módján felhangosítani a gyerekek hangját. Többek között az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, az Országos-Rendőr-főkapitányság, az Országos Mentőszolgálat, a Budapesti Közlekedési Központ, a MÁV, a Gyermekvasút, a Budapest Airport, a Fővárosi Állat- és Növénykert, az OTP Bank, a NetPincér, az ICO, a Cherrisk, a LEGO Csoport, az Andrássy Élményközpont, a Ferencvárosi Torna Club, a Budapesti Fesztiválzenekar, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, a Nemzeti Színház, az Örkény Színház, a Katona József Színház, a Radnóti Színház csatlakozott a programhoz változatos programokkal, de a lista folyamatosan bővül és számos önkormányzat is úgy döntött, hogy támogatja a kezdeményezést.

A város számos pontján UNICEF kékbe öltöznek majd az ikonikus épületek, például a MÜPA és a Clark Hotel. November 20-án az UNICEF fiatal nagykövetei a Parlamentben is megjelennek, majd a gyerekcsoportokat gyerekek vezetik körbe az Országházban. A Gyerekhang programsorozat részeként az UNICEF Magyarország meghirdette Gyerekrajz pályázatát, a legjobb pályaművek citylight és óriásplakát felületeken tűnnek az országban, a JCDecaux jóvoltából.