Ki sem látszik a feladataiból Tücsi, aki bár várandóssága hetedik hónapjában jár, még nem ad időt a lazításnak. A műsorvezető és párja épp a költözés kellős közepén tartanak, de bíznak benne, hogy kislányuk már a kész babaszobába térhet haza.

A többi szülőhöz hasonlóan én is azt vallom, hogy a kislányom a legjobb fej baba a világon, de én ezt a legőszintébben így gondolom – árulja el Tücsi, aki épp a várandóssága hetedik hónapjában jár. „Még ma is rengeteget pörgök, dolgozom, forgatok, közben költözködünk is, ő pedig ezalatt nyugalmasan alszik a hasamban, akkor kezd el mozgolódni, amikor kicsit megpihenek. Maximálisan toleráns, szinte alkalmazkodik a szoros időbeosztásomhoz.”

A sűrű program mellett Tücsi és párja, Sofron István sportoló, december elején kaptak észbe, hogy lassan ideje lesz a babának bevásárolni. „Gyorsan megvettük az első kis ruhaszetteket és kinéztük a bababútorokat is a gyerekszobába. Nehezen hittem volna még pár hónappal ezelőtt, de úgy néz ki, mire megérkezik a pici, a kis szobája teljesen készen fogja őt várni” – teszi hozzá a csinos műsorvezető, aki természetesen a zsúfolt program ellenére sem feledkezik meg arról, hogy minden szükséges vizsgálaton időben részt vegyen.

Nagy szerencsénk van a kislányunkkal, már a húszhetes ultrahangon is úgy feküdt, hogy szépen megmutatta az arcát. Természetesen azóta sokat nőtt, így a legutóbbi vizsgálaton még jobban kivehetők voltak a vonásai, szinte láttam benne önmagam” – mondja nevetve Tücsi. „Viccet félretéve, sokan irigykednek ránk a barátaink közül, hogy ilyen jól sikerültek a felvételeink a Czeizel Intézet babamoziján. A kislányunk pózolgat, azt gyanítom, hogy ezt tőlem örökli. Az apukájának nagyon jó természete van, mindenkivel kijön. A krízishelyzetekben én vagyok a rossz rendőr, a temperamentumosabb, aki előre megy. Szeretném, ha ebből a kisbabánk egy mixet kapna, ha egy csupaszív kislány lenne, aki mindig kiáll magáért.”

MEGOSZTÁS