Vannak, akik szenvedélyesen rajonganak érte, vannak olyanok is, akik mindenestől elutasítják Gustav Mahler (1860-1911) zenéjét. 1895-ben, hamburgi opera-igazgató korában mutatta be II. szimfóniáját, a Feltámadást, melyben minden kozmikus jelentőséget kap, ennek megfelelően pedig kozmikus méretet ölt.
A címben szereplő Feltámadás nem a húsvét jólismert eseménye, hanem Klopstock egyik ódájának címe. Klopstock ódája szerint minden ember lelke halhatatlan és minden élet előbb-utóbb folytatódik valamilyen más testben.
Mahler művében felcsendül az utolsó ítélet világrengető látomása is. Ebben a műben látjuk először azt, hogy Mahler kozmikus jelentőségű mondanivalójához minden addiginál nagyobb méretű együttest használ, a hatalmas zenekar mellett énekes szólistát és kórust alkalmaz, és kozmikus mértékben meghosszabbítja a zenemű időtartamát is. Művéről azt írta: a második szimfónia első tétele az első szimfónia hősének gyászünnepe. Itt fogalmazódik meg először az a gondolat, mely szerint Mahler egész életében egyetlen hatalmas művet komponál, mindegyik szimfóniája az előző szerves folytatása. Megrendítő alkotás.
Mahler II. szimfónia (c-moll), „Feltámadás”
Közreműködik:
- Hamar Zsolt karmester
- Kolonits Klára szoprán
- Szántó Andrea alt
- Nemzeti Énekkar (karigazgató: Somos Csaba)
- Nemzeti Filharmonikus Zenekar
 zenéjét. 1895-ben, hamburgi){kind=link}