Idén is folytatódik az OMV és a legeredményesebb hazai autóversenyző, Michelisz Norbert közötti együttműködés. A partnerség részeként az OMV töltőállomásokon elérhetőek lesznek a WTCR bajnoki címére esélyes pilóta aláírásával díszített hivatalos pólók, amelyeket alighanem számos szurkoló tart majd nagy becsben.      

Minden eddiginél komolyabb kihívás előtt áll Magyarország legeredményesebb autóversenyzője az idei szezon előtt. A FIA túraautó világkupájában (WTCR) érdekelt csapatok ugyanis a téli felkészülés alatt egymás után jelentették be a sorozatba leigazolt sztárversenyzőiket. Általános vélemény, hogy a 2019-es világkupa kiírásban a valaha volt legerősebb mezőny méri össze erejét. Több pilóta is jelezte, hogy a WTCR ilyen mértékű megerősödése a felkészülésük megváltoztatására ösztönözte őket.

Michelisz Norbert OMV 2„Nem éreztem úgy, hogy nekem módosítanom kellene a fizikai vagy a mentális felkészülésemen, ugyanis mindig is a maximális teljesítmény elérésére törekedtem. Szeretem, ha nagyon magasan van a léc, ami arra ösztönöz, hogy képességeim határait feszegessem, s így váljak egyre jobb versenyzővé. Ehhez a legjobb megoldás, ha nem a többiekre, hanem a saját munkámra koncentrálok” – vallja Michelisz Norbi.

A Hyundai versenyzőjének hitvallása szerint az elvégzett munka meghozza gyümölcsét – persze ehhez arra is szükség van, hogy reális célokat tűzzön ki. Azt is fel kell tudni mérni, hogy hol húzódnak a lehetőségeink határai. Ha azon túlra tekint egy ember, az akár össze is törheti. Ez a személet nem csak a pályán zajló események, hanem a mindennapi élet során is célravezető. Hogy az ember a legjobbat hozza ki magából, ahhoz olyan társakra van szükség, akik a megfelelő pillanatban a legjobb támogatást adják. Éppen ezért örültem annak, hogy az OMV-vel folytathatjuk az együttműködést, hiszen a vállalat is folyamatosan a legmagasabb teljesítményre törekszik” – jelentette ki a pilóta.

Michelisz Norbert OMV 1„Ahhoz, hogy egy élversenyző a pályán a legtöbbet hozza ki magából, kiegyensúlyozott életre van szüksége. Éppen úgy igaz ez a szponzori, mint ahogy a családi vagy a baráti kapcsolataira. Biztos háttér nélkül nehezen képzelhető el csúcsteljesítmény – fejtette ki Dr. Lénárt Ágota sportpszichológus. A célok eléréséhez vezető úton Michelisz Norbert teljes mértékben számíthat a felesége és a családja támogatására. A versenyző elmondása szerint sikerének záloga három puszi: a feleségétől és a két lányától.

Az OMV számára nem volt kétséges, hogy folytatódik az együttműködés Norbival. Egy ekkora kihívás, a hihetetlenül megerősödő világkupában való helytállás vállalatunk hitvallását is hűen tükrözi. Az erős versenyben való megmérettetés mindig is arra ösztönzött minket, hogy tovább fejlődjünk, többet nyújtsunk a márkaígéretünkkel összhangban” – hangsúlyozta Kováts Botond, az OMV Hungária marketingvezetője.

Michelisz Norbert OMV 3Az OMV és Michelisz Norbert együttműködése az autósport rajongóinak is kedvez, ugyanis március végétől a megyeszékhelyeken, több mint 90 töltőállomáson értékesítik az autóversenyző dedikálásával díszített, idei szezonra készült hivatalos pólókat is. Emellett a vállalat nyereményjáték-sorozatot is indít tavasztól, így tíz szerencsés nyerhet a WTCR magyarországi futamára belépőjegyet, és szurkolhat Norbinak a helyszínen.

A megbízhatóság az élet minden területén fontos: legyen szó a versenysportról vagy a magánéletről. Az OMV MaxxMotion prémium üzemanyaga is ezt az irányt képviseli: olyan állandó teljesítményt biztosít a járműnek, amelyre számíthatunk bármilyen helyzetben” – tette hozzá Kováts Botond.