Összesen 75 gyermeknek rendezett szórakoztató eseményeket Baricz Dezső, a Baptista Szeretetszolgálat programszervezője. Három turnusban érkeztek az iskolások vidékről, hogy megcsodálhassák több napon keresztül Budapestet. Hotelek, éttermek továbbá kulturális és szórakoztató intézmények csatlakoztak a felhíváshoz, hogy a rászoruló csemetéknek örök élményt szerezzenek.

A Baptista Szeretetszolgálat immár ötödik éve, 2019-ben is folytatta a „Kulturális Kirándulás a Fővárosban” címmel programsorozatot hátrányos helyzetű gyermekeknek. Baricz Dezső segítségével több mint százezer gyermek vehetett már részt különböző vidám eseményeken. Ezúttal csoportonként 25 fő érkezett, hogy megcsodálhassák gyönyörű fővárosunkat. Három különböző helyről tettek látogatást: Debrecenből, Nagyhalászból és Kótajról. A tanulók olyan eseményeken vehettek részt, amelyről eddig csak álmodni mertek, így nem csoda, hogy rendkívüli boldogság töltötte el a szívüket. Színesebbnél színesebb programokra voltak hivatalosak: meglátogathatták többek között a Parlamentet, a Rendőrpalotát, a KockaParkot, a Fővárosi Állat- és Növénykertet, az Elevenparkot, a Csodák Palotáját, a Fővárosi Nagycirkuszt.

Baricz Dezső Kulturális Kirándulás a Fővárosban 1Fergetegesen érezték magukat a gyermekek, akik még soha nem jártak Budapesten. Minden évben az a célom, hogy minél különlegesebb programot állítsak nekik össze, és olyan élményt nyújtsak, amit eddig még nem tapasztaltak. Finomabbnál finomabb ebédet, vacsorát ettek szállodákban és éttermekben. Folyton azt kérdezték tőlem, mikor jöhetnek újra. Nagyon örülök, hogy sikeresen lezárult a programsorozat, és öröm volt látni a csillogó szempárokat. Köszönetet szeretnék mondani mindenkinek, aki hozzájárult a gyermekek ellátásához és öröméhez, legyen az hotel: (Novotel, Benczúr, Marco Polo); étterem: (Pizza King Premium, Borkatakomba, Mákvirág) vagy akár szórakoztató helyszín. Jövőre is folytatódik a programsorozat, és szeretnék még több gyermeket vendégül látni” – mondta Baricz Dezső.