fotó: Juhász Tibor

Nem mindennapi feladatra vállalkozik Zsámboki Judit: a négygyermekes anyuka szeretné megmutatni a világnak, hogy rövid idő – akár néhány óra – alatt teljesen meg lehet újítani a lakást, illetve a berendezési tárgyakat. Csupán öntapadós fóliára, kreativitásra, némi ügyességre és persze lelkes segítőkre van szükség.

Zsámboki Judit úgy döntött, hogy nem fogadja el azt, amit a világ sugall: ha valami nem tetszik vagy nem pont úgy funkcionál, ahogy szeretnéd, akkor dobd el, és vegyél másikat.

fóliásjuci fólia rekord 2Ez a felfogás sajnos nagyon jellemző manapság, azt tapasztalom, hogy éppúgy a bennünket körülvevő tárgyakat, mint ahogy az emberi kapcsolatokat sem becsüljük meg igazán. Ezért szeretném megmutatni, hogy kis odafigyeléssel, kreativitással nagyon sok mindet ki lehet hozni azokból a bútorokból, amelyek már nem tetszenek. Egy kollégám javaslata alapján találtam ki azt a rekordkísérletet, amit 2019. április 10-11. között valósítunk meg. Három, egyenként kb. 50 négyzetméteres lakást fogunk öntapadós fóliákkal felújítani; új külsőt kapnak a konyhák, a fürdőszobák, a csempék, falvédők és a bútorok. Rájuk sem lehet majd ismerni!” – avat be a részletekben Zsámboki Judit, azaz Fóliás Juci.

fóliásjuci fólia rekord 1A négygyermekes anyuka komoly közösséget hozott létre, több mint 50.000-ren követik, és osztják meg egymással élményeiket, tapasztalataikat a bútorok és lakóterek megújítása kapcsán. Közülük került ki az a 17 fős csapat, amely a rekord megvalósításában Judit segítségére lesz. Hetek óta lelkesen készülnek, többször felmérték a felújítandó lakásokat, kiszabták a felhasználandó öntapadós fóliákat, és már alig várják, hogy 24 óra alatt újjá varázsolhassák a rendelkezésükre bocsátott lakótereket. Ezt követően pedig rögtön egy másik rekordra készülnek; májusban több iskolát szeretnének megszépíteni.