fotó: Juhász Tibor

„Védd a régit, teremts összhangot!” – ezt tűzte zászlajára Zsámboki Judit, a négygyermekes blogger, aki szeretné felhívni a figyelmet arra, hogy a régi dolgokat nem kell feltétlenül lecserélnünk. Országjáró roadshow keretében, általános iskolák helyiségeit, bútorait frissíti fel, ezáltal üzenve a fiatal korosztálynak is.

Zsámboki Judit alig egy hónappal ezelőtt rekordot állított fel: 17 lelkes segítővel 3 lakás bútorait varázsolta át mintegy fél kilométernyi öntapadós fóliával. Az eredmény önmagáért beszélt: a kicsit elhasználódott, de még jól funkcionáló berendezések új életre keltek, ezáltal harmonikusabb lett a lakótér.

A Fóliás Juci néven 60.000 fős aktív közösséget működtető blogger úgy érzi: a gyereknek is meg kell mutatni, hogy mennyire fontos az értékteremtés és az értékmentés.

fotó: Juhász Tibor
fotó: Juhász Tibor

A mai világban a bennünket körülvevő tárgyakat éppúgy, mint az emberi kapcsolatokat sem becsüljük meg igazán. Ha valami nem tetszik, kidobjuk, és újat vásárolunk helyette. Pedig nagyon sokszor elegendő lenne egy kis kreativitás, minimális anyagi ráfordítás, és megújult, harmonikus környezetet teremthetünk magunk körül. Persze ehhez tudatosság szükséges, mely felnőtt korban nyilvánul meg igazán, de gyermekkorban kell megalapozni. Éppen ezért döntöttünk úgy, hogy összesen 10 vidéki nagyváros általános iskolájának néhány helyiségét és berendezési tárgyát megújítjuk” – mondja a főszervező Zsámboki Judit, azaz Fóliás Juci.

A május 15-én induló országjáró roadshow első állomásai: Miskolc, Nyíregyháza, Debrecen, Dunaújváros és Kecskemét. A közelgő nyári szünet miatt a rendezvénysorozat második része szeptemberben folytatódik. A szervezők kiemelt célnak tekintik, hogy a közösségi platformon aktív 60.000-res csoport tagjai személyesen is találkozhassanak egymással, új embereket vonhassanak be, és nem utolsó sorban a családok együtt tehessenek a jó ügyért.

fotó: Juhász Tibor
fotó: Juhász Tibor

A résztvevő iskolák mindegyike nagy örömmel fogadta a lehetőséget, hiszen ők is átérezték, hogy közösségi élményt teremtünk az iskola egy részének megújításával. Igyekeztünk a programot úgy alakítani, hogy a családok könnyen be tudják illeszteni a napjukba az elfoglaltságot. A meghirdetett dátumokon 16 órakor, amikor a gyerekeket hazavinnék a szülők, egy rövid köszöntő után mini tréninget tartok, hogy miként kell a fóliákat felragasztani a falra, csempére, ajtóra, bútorra, majd a szülőkkel és a gyerekekkel elkezdjük a közös munkát. Bízom benne: amellett, hogy az iskolákat szebbé varázsoljuk, a résztvevők élményt kapnak, és elmélyül bennük az a gondolat, amit az akcióval közvetítünk” – teszi hozzá a főszervező.

Időpontok és helyszínek:

2019. május 15. Miskolc – Szilágyi Dezső Általános Iskola Görömbölyi Tagiskolája
2019. május 16. Nyíregyháza – Móricz Zsigmond Általános Iskola Kertvárosi Tagintézménye
2019. május 27. Dunaújváros – Széchenyi István Gimnázium és Kollégium
2019. május 28. Kecskemét – Corvin Mátyás Általános Iskola

A szervezők örömmel várják az önkénteseket, akik itt regisztrálhatnak:

https://orszagjaro.foliasjuci.hu/