A Latin Grammy díjas puerto rico-i énekes augusztus 17-én újra Budapestre látogat, hogy egy igazi nagyszabású fieszta keretében felpezsdítse a magyar közönség vérét és arra buzdítson, hogy vele táncoljunk a slágereire. Mint kiderült, az énekes a koncert előtt egy magyar edzőtermet és egy helyi éttermet is meglátogat majd. Interjú Luis Fonsival.

Danubius Music: Kitől örökölte a zenei tehetségét?

Luis Fonsi: “Az édesapám mindig zenélt a otthon a háttérben, neki köszönhetően ismertem meg a hazám és a világ legjobb zenészeit.

DM: Már 3 évesen kezdte utánozni a puerto rico-i Menudo zenekart, majd fiatalon kórustag lett. Amerikába költözve pedig tovább tanult, hogy zenei karriert csináljon. Ki volt a példaképe akkoriban?

LF: Kiskoromtól kezdve tudtam, hogy imádom a zenét és mindenféle stílust meghallgattam. Már 6 évesen megtapasztaltam a zene varázsát, amikor a san juan-i gyermekkórus tagja lettem. Később, amikor már az Egyesült Államokban laktunk, kilencedikes koromban csatlakoztam egy a capella együtteshez, a „Big Guys”-hoz, ami sokat segített abban, hogy szociálisabb legyek és jobban elfogadjanak a középiskolában. Akkoriban a legjobb dolog volt egy együtteshez tartozni, emiatt mindennek részese akartam lenni, ami lehetővé tette, hogy énekeljek akár angolul vagy spanyolul. Egyik legjobb barátom, Joey Fatone belépett az NSYNC-be, én ezért nagyon büszke voltam rá, mai napig egyik legközelebbi barátomnak tartom. Sok közös pillanatban osztoztunk azóta is, mióta én solo karrierbe kezdtem. A nagy példaképeim egyike viszont Steve Wonder.

LUIS FONSI koncert leadDM: Mit remél a magyar közönségtől és milyen érzésekkel tér vissza Budapestre?

LF: “Azt szeretném, ha mindenki velem együtt énekelne és táncolna és jól érezné magát. Nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy a dalaimat megoszthatom veletek és személyesen érezhetem és tapasztalhatom meg az energiátokat, ez az, amit sohasem veszek természetesnek. Alig várom már a budapesti koncertet.

DM: Mit üzen a magyar latinzene kedvelőinek?

LF: “Meg szeretném köszönni, hogy hallgatjátok a zenémet és támogattok engem. Ez nekem a világot jelenti és remélem mindnyájatokkal találkozom!

DM: Mi a kedvenc dala manapság?

LF: “Túl sok, hogy egyet is ki tudnék emelni.

DM: Van lámpaláza koncert előtt? Vagy csupán egy nagy fiesztának fogja fel?

LF: “Kicsit talán ideges vagyok, de inkább izgatott, mert imádok a színpadon lenni. Nincs különösebb szokásom koncert előtt. Ha elég korán érünk a városban, ahol játszom, akkor reggel edzek egy jót, majd eszem egy helyi étteremben, utána pedig folytatom a gyakorlást a zenekarommal. Mindig sikerül egy nagy fiesztát csapnunk és hihetetlen élmény élőben játszanunk.

Jegyek a koncertre itt:
https://www.eventim.hu/hu/jegyek/luis-fonsi-koncert-budapest-papp-laszlo-sportarena-1117851/performance.html