A nagyobb vörös szőnyeges eseményeken minden sztár a legjobb formáját akarja nyújtani. Némelyikük azonban rosszul időzít, és ilyenkor reppen fel a pletyka, miszerint a „botoxtól kerekedett ki” az arca. Dr. Sobor György plasztikai sebész segítségével kiderítettük az igazságot!

Bár a szépségüket csodáljuk, nem egyszer láttuk már Nicole Kidmant meglepően kerek vagy épp Cameron Diazt teljesen kifejezéstelen arccal, miközben épp a fotósoknak pózoltak egy gálán. Mióta az orvostudomány felfedezte a botoxot és a hialuronsavat, egyre többen élnek a szépészeti kezelések adta lehetőségekkel, melyek akár ebédidőben is elvégezhetőek. Segítségükkel könnyen visszanyerhetők a fiatalos vonások és az arcfelvarrás időpontját is évtizedekkel ki lehet tolni. Persze, be kell tartani néhány szabályt, hogy mi ne járjunk úgy, mint a „dermedt arcú” hírességek. Ebben sietett segítségünkre a Budapesti Plasztikai Intézet plasztikai sebésze.

Visszanyert fiatalság néhány tűszúrással

A ráncok kialakulása és az arc szöveteinek elvékonyodása az élet velejárói, de részben mi is tehetünk róluk. Bár a genetika is meghatározó, az egészségtelen életmód, a dohányzás, vagy épp a túl kevés folyadék fogyasztása éppúgy befolyásolja bőrünk állapotát. Ha pedig ez nem lenne elég, egyes rossz szokások is elmélyítik a ráncokat, ilyen a túlzott grimaszolás, a szemöldök rendszeres összehúzása – amely a haragos ráncot eredményezi -, vagy gyakori felhúzása, ami a homlok redőiért felelős.

Dr. Sobor György
Dr. Sobor György

A ráncok ellen vethető be a botox. A tiszta és biztonságos hatóanyag a mimikai izmokra hat, gátolva azok mozgását azért, hogy a már meglévő ráncocskák ne mélyüljenek tovább, illetve, hogy ne alakuljanak ki újak. – A botox a beadás után 3-6 órával kezdi el munkáját, de maximális hatását csak 7 nap múlva fejti ki. Ez a hatásfok négy héten át folyamatos, majd lassan és fokozatosan csökkenni kezd, míg hónapokkal később teljesen megszűnik. Általánosságban elmondható, hogy 4-5 havonta ismételhető meg a beavatkozás, amennyiben szükséges. – tudtuk meg Dr. Sobor György plasztikai sebésztől, a Budapest Plasztikai Intézet szakértőjétől, akit a sztárokkal kapcsolatban emlegetett „botoxfüggőségről” is kérdeztük. – A botox természetesen nem okoz valós függőséget, hiszen kizárólag a kezelés által érintett izmokra hat, de ha valaki elégedett a botoxolással elért eredménnyel, fenn is akarja tartani, így rendszeresen megismételteti a beavatkozást.

Míg a botox a ránctalanításban segít, addig az arc elveszített volumenének pótlására, vagy az ajkak megvastagítására a hialuronsavas feltöltés a megfelelő választás, mely szintén mindössze 20-30 percig tart. Maga a töltőanyag átlagosan 7-10 hónap alatt maradéktalanul felszívódik és ilyenkor érdemes megismételni a kezelést, ha szükségesnek érezzük.

sztár botox 2De akkor mi a helyzet a „túltöltött arcú” sztárokkal?

Nos, az ő esetükben több dolog is előfordulhat! A botox és a hialuronsavas kezelés után teljesen normális, ha olyan kisebb utóhatások jelentkeznek, mint a duzzanat vagy az apróbb bevérzések, melyeknek idő kell, hogy felszívódjanak. – Ugyan a beadás után máris utcára lehet lépni és az esetleges nyomok sminkkel eltakarhatóak, a friss kezelés, vagy a túl sok töltőanyag bevitele miatt, valóban úgy tűnhet, hogy az arc tulajdonosa felszedett pár kilót, ezért érdemes időben elvégeztetni a beavatkozást, hogy már tökéletes formában legyen a nagy napon. – mondta el Dr. Sobor György plasztikai sebész, aki azt is elárulta, hogy minek köszönhető az, ha egy híresség elveszti a mimikáját. – Előfordul, hogy az arc középső részét botoxolják, ilyenkor a mimikai izmok megbénulnak, míg tart a szer hatása. Ezt a módszert éppen emiatt nem is szokták javasolni a szakemberek a pácienseknek. – árulta el a celebek titkát a Budapest Plasztikai Intézet plasztikai sebésze.