Anyák napi interjú Nagy Natáliával

Milyen volt gyermekként a kapcsolatod édesanyáddal?

Jó is meg rossz is. anyukám nagyon gondos anyuka volt, és sokszor éreztem úgy gyerekként, hogy túlságosan szigorú. Ma már tudom, hogy mindig a legjobbat akarta nekem. Muszáj volt ellensúlyoznia apukám hatalmas szeretetéből fakadó engedékenységét, kényeztetését.

Melyek a legkedvesebb emlékeid az édesanyáddal? 

Sok van ilyen. Amikor beteg voltam, a kedvenc ételeimet sütötte-főzte, mindig nagyon jó szülinapokat rendezett nekem és a barátaimnak. Felnőttkoromból pedig az a legkedvesebb, ahogy a lányomat fogadta, amikor az megszületett.

Mennyire készültél az anyaságra? 

Amikor megtudtam, hogy Hanna a pocakomban van, nagyon. Faltam az ezzel kapcsolatos könyveket, elkezdtem folsavat, magzatvédő vitamint szedni, az étkezésre már rég figyeltem, de az idő tájt talán még tudatosabb voltam. Tornáztam, futottam, izgalmas volt, hogy már Hannával együtt teszem, és már a terhesség elején elkezdtem tervezni a szobáját is. 32 éves voltam, a színpad, a fellépések egyáltalán nem érdekeltek, ha úgy tetszik, csak ez a szerep töltött el izgalommal. Egyébként ahogy ma mondanák, valószínű, kicsit “túltoltam” a készülődést is. Mindenféle tanfolyamra elmentem, amiről azt gondoltam, hogy jót tesz nekem, Hannának, és a szülést is szebbé, könnyebbé teszi. Aztán alig fértem az asztalhoz, akkora volt a hasam, de hatalmas elánnal, tonnaszámra festettem állatos üvegmatricákat. A végén ajándékba adtam felnőtt barátaimnak angyalkákat, báránykákat, delfint, mert nem volt annyi ablakfelület a gyerekszobában, amennyi matricát legyártottam.

Nati és kislánya Egyiptomban vintageHogyan álltál a szoptatáshoz, nem féltél-e attól, amitől sok színésznő, hogy a babavárás és a szoptatás olyan nyomokat hagy a testeden, amik nehezen összeegyeztethetők a Csinibaba/Bombanő imázzsal?

Mivel a színpadon szerettem sokféle figura bőrébe bújni, és a végleteket megmutatni (voltam böszme Evettke is), ezért nem gondoltam, hogy nekem csak a Bombanő az imázsom. Másrészt egyáltalán nem érdekelt, hogy milyen nyomokat hagy, elcsúfít-e a szülés vagy a szoptatás. Emellett persze teljesen természetes volt, hogy vigyázok magamra, az egészségemre, de mivel szoptatni szerettem volna, nem gondolkodtam azon, hogy milyen negatív következményekkel jár az anyára nézve. Fantasztikus, semmivel össze nem hasonlítható élmény volt a szoptatás. Az első hetekben küzdelmes, de annál nagyobb boldogság volt, amikor teljesen gördülékennyé vált, és mindketten belejöttünk. Két éves volt, amikor úgy éreztem, hogy muszáj lassan abbahagynunk, mert két óránként igényelte, és én egyre fáradtabb voltam. Még egy ideig elő-előtört belőlünk a nosztalgia iránta, de végül lezártuk azt a korszakot. Biztos vagyok benne, hogy az is mélyebbé és szorosabbá tette a kapcsolatunkat.

Mi a véleményed a nyilvános szoptatásról? Amennyiben magad is éltél vele, úgy milyenek a tapasztalataid, hogyan állnak hozzá az emberek?

Nyilvánosan nem szoptattam Hannát, de nem azért mert nem akartam, hanem mert nem adódott olyan helyzet. Szerintem nagyon kedves, amikor egy anya megszoptatja a babáját. Nekem semmi bajom vele, ha ezt éppen egy padon a parkban, mások előtt teszi. Érdekes élmény volt, amikor a szoptatás időszakában egyedül mentem bevásárolni, és gyereksírást hallottam magam mögött, beindult a tejtermelődés. Meglepődtem, hogy hogyan működünk mi nők ilyenkor.

Mennyire változtatott meg az anyaság?

Elég sokáig nem akartam gyereket, mert azt gondoltam, hogy nekem nem való, nem tudnék jó anya lenni. Szertelen és csapongó vagyok, és minden, amit a “jó szülőről” gondoltam, olvastam, belőlem hiányzik. Következetes sem tudok lenni, mert a magam életében sem vagyok az, lelkileg sem vagyok a legkiegyensúlyozottabb, “elvisznek az érzelmeim”. Ez mind az ellen szólt, hogy gyereket vállaljak. Úgy gondoltam, ha már gyerekem születik, szeretném jól csinálni, de azt is gondoltam, hogy nem fog menni. Aztán amikor anya lettem, rájöttem, hogy senki nem csinálja tökéletesen, és sokszor még jól sem. Nyilván ebben is vannak árnyalatok. Persze valamelyest új élet kezdődött Hanna születésével, atekintetben biztosan, hogy hatalmas felelősséggel jár szülőnek lenni, és hogy azt az érzelmet, amit az ember a gyereke iránt érez, soha nem tapasztaltam volna meg, ha Hanna nem születik meg. Pár hetes volt, amikor azon keseregtem, hogy mért nem korábban kezdtem. Szülhettem volna még egy csomó gyereket! Nekem a szülésem gyönyörű volt, Hanna pedig imádnivaló. Az is igaz, hogy ahogy idővel jöttek a megoldandó feladatok a gyereknevelésben, akkor arra is gondoltam, hogy hú, ezt a sokgyerekes szülők hogyan csinálják, hogy bírják?

Milyen típusú anya vagy? Inkább engedékeny, szigorú…?

Nagyon féltős, nagyon aggódós. Amikor az oviban megkérdezték a gyerekeket, hogy melyik az szó, amit anya a leggyakrabban használ, Hanna azt mondta: “Óvatos!” Szerintem viszem anyukám szigorúságát és apukám kényeztető szeretetét. Persze a legfontosabb kérdés, hogy Hanna mit gondol efelől. És mit fog gondolni felnőttként.

Hogyan sikerült, sikerült-e összeegyeztetni a karriert és az anyaságot?

Nem sikerül. Valamelyik mindig sérül.

Nati és kislánya EgyiptombanMelyek a lányoddal közös legkedvesebb, legvidámabb emlékeid?

Temérdek van. És a legkedvesebbek a nagyon meghitt és személyes élmények.

Vannak-e olyan, az anyasággal kapcsolatos tapasztalataid, amiket tanács formájában szívesen adnál át majd a lányodnak, amikor ő is elkezdi tervezgetni a babavárást?

El tudom mondani neki, hogy én mit miért tettem, annak ellenére, hogy már közben sejtettem, hogy mi a buktatója, mik az árnyoldalai, de úgy éreztem, hogy abban a helyzetben nem tehetek mást. Olyan is van persze, amiről ma is azt gondolom, hogy jól csináltam. Én például azok közé az anyák közé tartoztam, akik az első perctől kezdve szórakoztatni, “stimulálni” akarják a gyereküket. Verseltem, énekeltem, fuvoláztam neki. Amint kinyitotta a szemét, én belendültem. Jól el is fáradtam, mert ezt is maximumon pörgettem. Aztán rájöttem, csak már kicsit későn, hogy békén kellene hagynom szegény gyereket. Meg magamat is. Hogy hagyjam csak úgy szemlélődni. Nézze a falevelek rezdülését a hintában, hallgassa a madarak csivitelését, és ne mindig az anyukája énekét. Mire rájöttem, addigra már az egész Varázsfuvolát előadtam neki, meghallgatta Kosztolányi összest, és Adyt Léda-verseit is megismerte. Persze ki tudja, hogy mi gazdagította volna jobban. Az, ha nem fuvolázom neki annyit, és többet bolondozunk a réten, a selymes fűben, vagy ha nemcsak Mozartot, hanem Telemann szonátáit is eljátszom neki. Sosem tudtam az arányokat megtalálni.

Az az igazság, hogy jobban bízom Hannában, mint magamban. Mármint atekintetben mindenképpen, hogy Hanna nagy eséllyel nálam következetesebb anya lesz és bízom benne, hogy nálamnál többet fog tanulni a mások hibáiból, de akár még az enyémekből is, ezáltal pedig ő már kevesebbet követ majd el. Egy könyv van, amit mindenképpen odaadnék neki, az pedig Pamela Druckerman Nem harap a spenót című szórakoztató és szerintem hasznos tanácsokkal teli könyve.

Te anno milyen meséket olvastál a kislányoddal?

Keménylapos, nagyalakú könyv volt az első kedvenc, A Tücsök és a hangya címmel. Aztán jött Szutyejev Vidám mesék, A kisvakond sorozat, majd a Mazsola és Tádé sorozat, a népmesék, Weöres Sándor verseit pedig már babaként hallgatta tőlem. Aztán ahogy nagyobbacska lett, jöttek a Pettsonok és a Gruffalo sorozat.
(Az Irodalom Magazin interjúja, 2020.)

 

 

 

MEGOSZTÁS