Történelmi eseményre került sor szeptember 29-én a váci Piarista Kilátó Központban: minden idők első online papi rekollekciójára. Ilyen nagyszabású, papoknak szóló lelki és szellemi program interneten keresztül történő megrendezésére még nem volt példa. A szervezők abszolút úttörő módon jártak el. Kérdés volt, hogy egyáltalán működik-e?

Dr. Varga Lajos segédpüspök, Marton Zsolt váci püspök és Molnár Zsolt iroda igazgató atya tájékoztatnak2

Dr. Varga Lajos, segédpüspök; Marton Zsolt, váci püspök és Molnár Zsolt, iroda igazgató atya tájékoztatnak

Minden család életében vannak kiemelt napok, amikor aki csak teheti, eljön, hogy együtt ünnepeljenek. Az egyházmegye nagy családjának életében ilyen alkalom a papi rekollekció, amikor az itt szolgáló papok illetve plébániaszervező diakónusok gyűlnek össze, hogy lelki és szellemi értékekkel vérteződjenek fel az elkövetkező időszakra. Papi rekollekcióra normális esetben félévente kerül sor, a váci egyházmegyében jellemzően tavasszal és ősszel tartanak egyet. Idén a koronavírus járvány miatt a tavaszi összejövetel elmaradt, és a Covid erősödő második hulláma miatt az őszi is veszélybe került.

Paszternák Tamás püspöki titkár atya összegzése2

Paszternák Tamás püspöki titkár atya összegzése

Marton Zsolt, megyéspüspök végül úgy döntött, hogy ha nem is „jelenléti” módon, hanem az interneten keresztül, online formában, de mindenképpen megtartják a rekollekciót, mert mint nyitóbeszédében is hangsúlyozta, „nagyon hiányoztak neki a paptestvérek”. Persze nem csak ezért. A rekollekción ugyanis szóba kerül minden, az egyházmegyét és a papjait közelről érintő kérdés. Nem volt ez másként most sem, amikor a Piarista Kilátó Központban szeptember 29-én, kedden végül megvalósult az első online papi rekollekció. A váci Géza király téren található Központot maga a megyéspüspök áldotta meg alig egy hónappal korábban. A legmodernebb 21. századi technikával felszerelt és pazarul felújított Kilátó Központban az online bekapcsolódók több helyszínről és kameraálláson keresztül is követhették az előadásokat, kerekasztal-beszélgetéseket, és volt módjuk kérdéseket feltenni és kommentelni is az elhangzottakat.

A személyes találkozásnál természetesen nincs jobb, de ha arra nincs mód, akkor érdemes kihasználni a kínálkozó lehetőségeket, mint egy ilyen online találkozó, ami igazán őszinte, oldott, és jó hangulatban zajlott. Akárcsak amikor összegyűlik a nagy család.